„Szokványos módszerekkel a szeretet nem értékelhető, nem bizonyítható. Megmérni nem lehet, de ez mit sem von le abból, hogy valóságos. Pillanatokra mindannyian átéltük már a tiszta, feltétel nélküli szeretet megnyilvánulását. Kétségbevonhatatlan, hogy van bennünk valami, ami tudja, hogy a szeretet létezik. Akkor figyelhetünk föl erre, amikor úgy döntünk, hogy ítélkezés nélkül elfogadunk valakit, amikor adunk, anélkül, hogy arra gondolnánk, mit kapunk ezért cserébe.

 

„Ahol Én vagyok, ott a mindent-odaadásból van a mindent-birtoklás. Az Én világom az AJÁNDÉKOZÁS világa, a mindent-odaajándékozás világa. Itt azért van meg mindenkinek mindene, mert itt mindenkit az odaadottság hajt, irányít.”

Dombi Ferenc (A Hang 5/315.)

 

„Az életben nem az elvárásban, hanem az odaadásban lehet több örömünk és kevesebb feszültségünk. A feszültség annak a következménye, hogy azt akarjuk: valami a mi elképzelésünk szerint történjen, míg mások azt, hogy az ő módjuknak megfelelően.

„Békében, boldogan élni a jelenben annyira egyszerű, hogy amikor először tudatára ébredünk, csak hitetlenkedni tudunk, hogy mi mindenbe hajszoltuk bele magunkat korábban. Milyen könnyű elfelejteni a múltat és a jövőt, és most elégedettnek lenni... Felsorolok három változatot, ahogyan túlbonyolíthatjuk az életünket, és azt is elmondom, szerintem hogyan lehet visszatérni az egyszerűséghez és a békéhez.

1. Ha félünk a világtól, nem merünk semmibe belekezdeni, mielőtt minden következményét végig nem gondoltuk.

„Alakulj át tudatod megújítása által! Milyen fontosak e szavak! Már sokszor hallottad őket, de mit tettél a megvalósításuk érdeké­ben? Mit jelentenek neked e szavak? Szánj rá időt, és gondolkodj el róluk, amíg élő, vibráló szavakká nem válnak az életedben, és amíg azt nem érzed, hogy átalakulóban vagy tudatod megújítása által.

Beszélsz a békéről és a harmóniáról, az új mennyországról és az új földről, az Én akaratom végrehajtásáról, a szeretetről és a fényről, amely kisugárzik a világba, és az újba való belépésről, de mit teszel valójában mindezek érdekében?

 

„Bizonyos érzések igazak: ezek születnek a lélekben. Mások utánzatok csupán, nevezetesen azok, melyek az elmédben jönnek létre.

Vagyis ez utóbbiak egyáltalán nem „érzések", hanem gondolatok. Érzéseknek álcázott gondolatok.

Ezek a gondolatok a korábbi tapasztalataidból fakadnak, továbbá mások megfigyelt tapasztalataiból. Láttad, mikor valaki elfintorodott foghúzás közben, és te fintorogsz, amikor húzzák a fogadat. Talán nem is fáj, mégis fájdalmasan fintorogsz.

 

„Az igazi szabadságot a szívben nyerik el vagy veszítik el. Háborút akarsz? Akkor vívd azt meg saját szívedben saját szíved ellen. Szereld le a saját szívedet: vess ki belőle minden olyan reménységet, minden félelmet és hiábavaló vágyat, amelyek fojtogató börtönné teszik a világodat. És szívedet tága­sabbnak fogod találni, mint az egész világegyetemet, kedved szerint fogsz járni-kelni ebben a világmindenségben, és semmi sem fog akadályt gördíteni utadba.

 

„Ne a "magasba" szálljon az imád, hanem a mélybe! Szíved mélyén él a téged boldogítani akaró, a benned boldogító módon jelenlévő Istened!

Az a sok zavar, amelyet a felszínen kavarogni látsz, ne gátoljon abban, hogy a mélységeket keresd! Valamikor tanítványaimnak azt mondtam, hogy evezzenek a mélyre, s ott vessék ki a hálójukat. Hallgattak Rám, s nagy áldásban volt részük.

A mélységben mindig a SZERETET honol! Igen, mert nemcsak Isten Szeretet, de minden szellemi lény is egy megteremtményesült szeretet, még akkor is, ha nem tud erről.

„Az emberiség fejlődése hasonló az ember egy életen belüli fejlődésével. Ez jól végigkövethető a csakrák analógiájával. A tudati fejlődés legalsó foka (gyökér csakra szint) az ősember volt, ahol még a tudat nem tud magáról, az ember életét életösztönök, tudattalan impulzusok irányítják. Azaz a szellem mélyen alszik.

A következő lépés a mezőgazdasági kultúrák kialakulása, ahol a nagycsaládi életforma volt jellemző. Ez a második csakra tudati szintje, ahol az ember tudata már kezdi felfedezni saját ma­gát, de még nem indul el önálló fejlődési útra, hanem csoportban marad.

 

„Az ego: a formával való azonosulás, az önmagadnak a valamilyen formában történő keresése és ezért elvesztése. A formák azonban nem csupán materiális tárgyak és fizikai testek. A külső formáknál – dolgoknál és testeknél – alapvetőbbek a gondolatformák, amelyek a tudatmezőben folyamatosan keletkeznek. A gondolatformák energiaképződmények, amelyek ugyan finomabbak és kevésbé sűrűk, mint a fizikai anyag, de attól még ugyanúgy formák.

„Az ősi időfogalom nem azt kérdezte az időtől, hogy mennyi, hanem azt, hogy milyen.

Mindennek ideje volt: a születésnek, a meghalásnak, az ültetésnek, az aratásnak, a betegségnek, a gyógyításnak, a sírásnak és a nevetésnek, a megőrzésnek és az elvesztésnek...

Ahogy kialakul lelkünkben a mindenségtől különvált egotudatunk, úgy lesz a lebegő Lét helyett szorongó életünk. Ezzel együtt nő a türelmetlenségünk is... Akiben az ego átveszi a hatalmat, annak nincs már „ráérő ideje”.