Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: "Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.

Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?"

Máté 16:24-26

 

„Mikor a Földön jártam, sokszor és sokféleképpen hangsúlyoztam, hogy aki utánam akar jönni, az tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét, és úgy kövessen engem.

 

„Miközben ezt olvasod, egyszerűen lazíts. Lazítás közben vedd észre, ha cselekvési hajlamod támad, hogy csinálj valamit ezzel a pillanattal, hogy megpróbáld megtartani, vagy eltaszítani azt. Azt javaslom, az összes ilyen hajlam épüljön azon közlés és a mély önismeret elleni valamilyen védekezés köré, hogy te valójában nem vagy individuális test, hogy valójában nem vagy személy, hogy egyáltalán semmi nem vagy. Az „egyáltalán semmit” az elme félelmetes gondolatnak tekinti: a halál, az értéktelenség, a szükségtelenség gondolataként.

 

„Saját világodnak Te vagy a középpontja. Vállald! Aki nem tartja fontosnak magát, az másokat is alábecsül. Egy olyan társadalomban, ahol nem fontos az egyén, elzüllik. Ha hívő vagy, tudnod kell, hogy az Isten figyel rád. Ha szabadgondolkodó vagy, tudnod kell, hogy rád, az emberre hárul a felelősség az értelmes életért, itt a földön. Nem mindegy tehát, hogy mit cselekszel, hogyan viselkedsz. Saját fontosságod tudata szüli meg a tiszteletet önmagad iránt. Önmagad tisztelete – tiszteletet szül a másik ember iránt.

 

„Életutadnak van egy külső és egy belső célja. A külső cél az, hogy odaérj, ahova eljutni szeretnél, hogy elérd célodat, hogy teljesítsd, amit fölvállaltál, hogy ezt-azt megvalósítsd. Ez természetesen a jövővel kapcsolatos. Ha azonban a végcélod, illetve a jövőben megteendő lépéseid annyira lefoglalják a figyelmedet, hogy fontosabbá válnak számodra, mint az a lépés, amit éppen most teszel meg, akkor teljesen elveszíted az utazás belső célját, aminek semmi köze ahhoz, hogy hova mész, vagy hogy mit teszel.

 

„Évszázadokon át azt tanultátok, hogy a szeretettől indíttatott cselekedet lényege: létezni és tenni a másikért, és a másik üdvét szolgálni mindennel, ami a tiéd; a másik számára biztosítani a lehető legjobbat.

De bizony mondom a legmagasztosabb választás az, ami a magad üdvét szolgálja.

Mint oly sok mélységes spirituális igazsággal megtörténik, ez a kinyilatkoztatás is könnyen áldozatul eshet az azonnali félremagyarázásnak. De abban a pillanatban oszladozni kezd a homály, amikor valaki eldönti, hogy mi az a „legjobb”, amit önmagáért megtehet.

 

„Habár Buddha elvetette az aszketizmust, nem beszélt elég sokat ellene; nem tehette, mert olyanokhoz kellett szólnia, akiknek feje tele volt tömve az ősi tanokkal és ideológiákkal. Olyanokhoz kellett szólnia, akik semmit sem értettek volna mondandójából, ha úgy beszélt volna, mint most én. És engem sokszor még a mai emberek sem értenek. Eltelt kétezerötszáz év, de az emberek leragadtak. Nagyon ritkán találkozhatsz egy valóban mai  emberrel. Az emberek már a huszadik században járnak, de csak fizikailag – spirituálisán évezredekkel le vannak maradva.

„Légy olyan hálás a létezésnek, amennyire csak lehetséges – apró dolgokért is, ne csupán a nagy dolgokért... a puszta lélegzésért. Semmilyen jogos követelésünk nem lehet a létezéssel szemben, ezért minden, amit kapunk: ajándék.

Legyen benned egyre több és több hála és köszönet; engedd, hogy ez legyen benned a legmeghatározóbb. Légy hálás mindenkinek. Ha megérted a hálát, akkor hálát érzel azokért a dolgokért, amelyeket társaid pozitívan tettek.

  

„Szeretet csak akkor lehetséges, ha két ember a léte középpontjából közlekedik egymással, ennélfogva ha mindegyik a léte középpontjából éli meg önmagát. Csak ebben a „centrális létezésben” van emberi valóság, csak itt van elevenség, csak itt van meg a szeretet alapja. Az így megélt szeretet állandó kihívás; nem pihenő, hanem mozgás, növekedés, együttműködés; hogy harmónia van vagy konfliktus, öröm vagy bánat, még ez is másodlagos ahhoz az alapvető tényhez képest, hogy két ember a léte lényegéből éli át egymást, hogy egyek egymással, és nem azért, mert menekülnek önmaguk elől, inkább mert egyek önmagukkal.

 

„Amikor tanácsadóként és spirituális tanítóként embereket fogadtam, hetente kétszer meglátogattam egy asszonyt, akinek a teste telis-tele volt rákos daganatokkal. Negyvenes évei közepén járó iskolai tanárról beszélek, akinek az orvosok a legjobb esetben is már csak néhány hónapot jósoltak. E látogatások során olykor váltottunk egymással néhány szót, de többnyire csak csöndben ültünk, amelynek során átélte első bepillantásait abba a benne rejlő, nyugodt csöndbe, aminek létezéséről zaklatott tanárélete idején mit sem tudott.

 

„A felkelő nap aranya fényét hinti szét a tájra,

friss hajnalra ébred a zöldellő réten az élet.

Nyíló virágok kelyhük kitárják a fényre vágyva,

a reggeli zsibongásra minden alvó feléled.

Térden állva fejem lehajtom harmatgyöngyöt inni,

s oly varázslat történik, amit el sem merek hinni:

 

Testem kicsinnyé válik, mint a rétnek egy paránya,

vagyok egy sebesen szálló, zöld hátú bogárka.

Ahogy a távolság és mélység szédítő aránya,

úgy nő körülöttem az öntudatlan létezés árka.

 

„Az igaz szeretethez vezető úton az első lépés, hogy úgy kell a másikhoz odafordulni, hogy érte semmi jutalmat ne várjak, és magából az odafordulásból nyerjek magam számára boldogságot és megelége­dettséget. Ha mégis kapok valamit, akkor az egy plusz ajándék.

Ha a szeretetben boldog akarok lenni, két dologtól kell megszabadulnom: attól a félelemtől, hogy nem fognak eléggé szeretni, és attól a vágytól, hogy a másikat birtokoljam. Aki ugyanis fél és birtokolni akar, végül mindent elveszít.

 

„Az élet kölcsönös összefüggés. Senki sem független; egy pillanatra sem létezhetsz egyedül önmagadban. Az egész létezés támoga­tására szükséged van; minden pillanatban belélegzed, aztán kilélegzed. Ez nem kapcsolat, ez összefüggés.  És ne feledd, nem azt mondom, hogy függés, mert maga a függőség ideája már eleve feltételezi, hogy eredetileg függetlenek vagyunk. És ha függetlenek vagyunk, akkor lehetünk függőségben is. De ebben az esetben egyik sem igaz; mi mindannyian, mindennel összefüggünk.