„Manapság szerintem a leggyakoribb baj – és ezt már a tanítómesterem, Laing is észrevette – az úgynevezett skizoid probléma. Vagyis az, hogy az embernek van egy valódi énje és van egy hamis énje. Szerintem ez most a legaktuálisabb.

Elmondom, hogy ez mit jelent, és hogy honnan ered. Főleg akkor alakul ki, ha egy gyerek okos. Minél intelligensebb egy gyerek, annál inkább meghasad a személyisége. Miért? Amikor megszületünk, legalább kilenc hónapig tulajdonképpen olyanok vagyunk, mint a kenguruk. Túl korán kell kijönnünk az anyánk méhéből, mert ha benn maradnánk addig, ameddig igazából benn kellene maradnunk, akkor nem tud­nánk kijönni, mert óriási a fejünk. Tehát ki kell jönni, mielőtt túl nagy lenne a fejünk, de ezt követően leg­alább újabb kilenc hónapig az anyának úgy kellene vi­selnie magán a csecsemőjét, ahogy azt a kenguruk te­szik. Vagyis tulajdonképpen egy „külső méhet” kelle­ne csinálnia, ahol mindent meg kellene adnia a csecsemőnek, és semmit sem szabadna elvárnia tőle. Ez a dolgok rendje. A csecsemő ilyenkor azt akarja, hogy teljesen odaadhassa magát az anyjának. Megbízik ben­ne, hogy tartja őt, hogy nem fogja elengedni, hogy nem fog akarni tőle semmit, és hogy nem kell rájön­nie, hogy az anyja néha nincs jelen. A gyereknek nem szabad túl korán rájönnie, hogy ő és az anyja nem egyek. Manapság sajnos túl korán ráébrednek erre a gyerekek, mert kevesen tudják, hogy mennyire fontos az anya és a gyerek közötti folyamatos testi kapcsolat. Ha a gyerek nem érzi az anya testét, amibe belekapasz­kodhat, akkor úgy érzi: zuhan. És ilyenkor a gyerek az anyja helyett elkapja önmagát a saját intellektusával. Gondolkodnia kell, a saját gondolataiba kell kapaszkodnia az anyja helyett, ha nem akar a semmibe zuhan­ni. És attól fogva egy hasadás keletkezik benne. Mert az intelligencia, ami ilyenkor előkerül, az olyan, mint a karmok és a fogak. A túléléshez kell. A veszély miatt bújt elő. Ha az anyám elég sokáig tartott volna, akkor az intellektusom az énem szolgálatába áll. Nem pedig az intellektusom próbálná megvédeni az énemet.

Először tehát megtanulom, hogy amíg az anyám nincs velem, amíg vissza nem jön, addig nekem kell vigyáznom magamra. Magamnak kell ellátnom magamat. Az úgynevezett skizoid probléma tehát onnan ered, hogy ez az intellektus öregebb és okosabb, mint amilyennek lennie kellene, hiszen ennek kell megvé­denie engem. így lesz ez a védekező-védő intellektus egy hamis én. A valódi én az kicsike, és nem akar sem­mit sem csinálni, csak vár, hogy mikor nőhetne végre fel veszély nélkül. Ettől a kettősségtől nem lehet könnyen megszabadulni. Ahogy felnövök, a világ követe­lései és fenyegetései szüntelenül körülvesznek, nincs lehetőség, tér és idő, ahol a valódi énem a maga termé­szetes tempójában fejlődhetne és beérhetné a hamis énem kompetenciáját. Hogy néz ez ki a valóságban? Meg tudom játszani magam. Az tudok lenni, aki neked kell. De valahol, emocionálisan, egy üvegablak mögött vagyok, és valójában senkihez sem tudok hozzáérni. El vagyok falazva a világtól, nem tudok összeköttetésbe kerülni a világgal. A skizoid ember nem tud mást ten­ni, csak védekezni. Nem tud válogatni ember és em­ber között. Nem tud disztingválni, nincs egy olyan bel­ső köre, olyan bizalmi kapcsolatai, ahol nyugodt lélek­kel önmaga tudna lenni. Nem tudja átadni magát a helyzeteknek, embereknek. És ez rettenetes érzés. A terápiában hosszú folyamat lebontani az üveget a világ elől... Néha három, öt, akár tíz évig is tarthat. Nagyon lassú, mert nem lehet csalni, nem lehet siettetni a folyamatot. A terápia végén, ha minden jól megy, akkor ugyanott lesz, ahol volt, tehát tudja az intellektusát használni, de már nem mindig csak védekezésre. Ha ebből kigyógyul, már csak akkor kell védekeznie, ha valóban támadják, de amikor nem támadják, akkor képes kinyitni a szívét a másik ember felé. Vagyis olyankor már a világban van. Azt hiszem, ez ma a legelterjedtebb probléma az emberekkel.”

 

Feldmár András (Szabadíts meg a gonosztól)