Percek múlva letartóztatják. Már csak órák kérdése és halott. De Jézus nem ijed meg, nem rejtőzik el és bár bizonyára szomorú, nem aggódik a jövője miatt. Betániába megy, ami mindössze húsz perc járásnyira van Jeruzsálemtől, a Gecsemánétól és a Golgotától, annak az embernek a házában, akit csak így ismerünk: a leprás Simon. A név előtt álló jelző azt sejteti, hogy Simon korábban leprás lehetett és minden bizonnyal Jézus gyógyította meg.

Az asszonyt eleinte észre sem vették. Valami oldalajtón suhanhatott be. A vacsora közepén Jézus mögé osont, aki római módra bal könyökére támaszkodott a kereveten. Habozott egy-két másodpercig, majd ruhája redői közül egy fehér alabástromtégelyt vett elő. Jézus oldalához lépett, s anélkül, hogy egy szót szólt volna, lassan a fejére csorgatta a drága, illatos olajat, amely lefolyt a homlokára, a szemöldökére, benedvesítette ajkait majd eltűnt a szakállában.

Ez a kreatív cselekedet váratlan, megdöbbentő volt. A tanítványok megharagudtak: micsoda pazarlás! Egyéves kereset folyt el a semmibe. Milyen sok hasznos dolgot lehetett volna tenni ennyi pénzzel, például a szegényeknek adhatták volna (mintha egy ilyen érzékeny szívű és figyelmes asszony elhanyagolta volna a szegényeket).

Ezen a felejthetetlen estén rést ütött az idő falán az asszony cselekedete, melyen keresztül a tanítványok meghallhatták volna Isten szavát. Egyedül Jézus hallgatott bele az asszony tettének szeretettel teli csendjébe és leintette a méltatlankodó tanítványokat: „Hagyjátok!” – mondta, s szeméből törölgette a balzsamot. Majd kimondott egy szót, amit ritkán használt, azt a szót, amely nélkülözhetetlen a kreativitás, a művészet és a képzeleterő megértéséhez: „Gyönyörű” – mondta. – Amit velem tett, az gyönyörű!”

 

Michael Card (Homokfirkák)