„Én soha sem mondtam ki e szót: engedelmesség, sem Isten, sem ember irányában. Csak az emberalatti lények felé. Soha sem mondtam, hogy valaha is engedelmeskedtem volna az Atyának. Azt sem mondtam soha, hogy Nekem bárki is engedelmeskedjen. Sőt! Egyenesen éppen azért, mert Nekem kérés nélkül is sokszor engedelmeskedtek, tehát nem meggyőződésük szerint, hanem éretlen gyerek módjára, csak azért, mert Én mondtam valamit, ezért azt mondtam tanítványaimnak, hogy jobb nekik, ha elmegyek. Igen, mert a bennük élő Szentlélek helyett a tanítványok nem befelé figyeltek, hanem kívülről, engedelmeskedő készséggel várták a parancsot, melyért nyilván a parancskiadónak kell majd vállalnia a felelősséget. Ezért volt jobb számukra a Szentlélek eljövetele, mert attól kezdve belülről kellett megtudniuk, hogy mit kell tenniük. Így váltak felelős emberekké. Cselekedeteik rugóit nem háríthatták át másra.”

 

Dombi Ferenc (A Hang 3/262.)

 

„A legtágabb értelemben a lelked arra törekszik, hogy érkezzen el a nagy pillanat, amikor tudatára ébredsz a kívánságainak, és boldogan csatlakozol hozzájuk, mert rájuk ismersz. A lélek azonban soha, de soha nem kényszeríti a vágyait a jelenlegi tudatos fizikai részedre.

Az Atya nem fogja rákényszeríteni az akaratát a Fiúra. Ha így tenne, azzal éppen a saját természetét sértené, ami teljességgel lehetetlen. A Fiú nem fogja rákényszeríteni az akaratát a Szentlélekre. Önnön természete ellen cselekedne így, ami szintén teljességgel lehetetlen. A Szentlélek nem fogja rákényszeríteni az akaratát a lelkedre. Ez ellentmond a természetének, így teljességgel lehetetlen.

És itt véget is érnek a lehetetlenek. Az elme nagyon gyakran törekszik arra, hogy a testre kényszerítse az akaratát, és nagyon sok esetben meg is teszi.

Hasonlóképpen a test gyakran törekszik arra, hogy átvegye a fennhatóságot az elme felett – és sok esetben sikerrel is jár. Ám a testnek és az elmének együttesen semmit nem kell tenniük, hogy fennhatóságot nyerjenek a lélek fölött, mert a lélek egészen szükségletek nélkül való (ellentétben a testtel és az elmével, melyeket valósággal gúzsba kötnek a szükségleteik), ezért hagyja, hogy a test és az elme mindvégig a maga útját járja.
A léleknek végső soron nem is lehet más útja. Mert ha a lény, mondjuk te, megteremti és ilyenformán tudja, kicsoda valójában, a léleknek feltétlenül a tudatos akaratból történő cselekvésen kell átmennie, nem pedig a tudattalan akaratból történő cselekvésen.

Az engedelmesség tehát nem teremtés, így soha nem eredményezhet üdvözülést.

Az engedelmesség csak válasz, míg a teremtés a senki által elő nem írt és meg sem követelt színtiszta választás.

A választás eredménye az üdvözülés, a legmagasztosabb eszme valódi megteremtésével.

A lélek feladata jelezni, nem pedig kikényszeríteni a vágyát. Az elme feladata, hogy válasszon a lehetőségek közül.

A test feladata, hogy cselekedjék a választás alapján.

Amikor a test, az elme és a lélek egységben és összhangban teremt, akkor testté lőn Isten.

Akkor a lélek megismeri és megéli önmagát a saját tapasztalatából. És akkor örvendeznek az egek.

A lelked most, ebben a pillanatban is megteremtett egy lehetőséget számodra: lenni, cselekedni, és magadévá tenni, amire szükséged van, hogy megismerhesd azt, Aki Valójában Vagy.

A lelked vezérelt ezekhez a szavakhoz, melyeket éppen most olvasol. Ahogy elvezetett a bölcsesség és az igazság korábbi szavaihoz.

Mit fogsz tenni? Mit választasz, mi leszel?

A lelked vár, és érdeklődéssel figyel, mint oly sokszor ezelőtt.”

 

Neale Donald Walsch (Beszélgetések Istennel I.)