„Mire vágyik a lélek? A szeretet legnagyszerűbb, legteljesebb érzésére, amit csak el tudsz képzelni. Ez a lélek vágya. Ez a lélek célja. Erre az érzésre áhítozik. Nem a tudására, hanem az érzésére. A tudása megvolt, a tudás azonban fogalmi, az érzés viszont tapasztalati. A lélek a saját tapasztalatán keresztül érezni, ekképp megismerni akarja önmagát. A legmagasabb fokú érzés az egység megtapasztalása a Mindenekkel. Ez a visszatérés az Igazsághoz, melyre a lélek sóvárog. Ez a tökéletes szeretet érzése.

A tökéletes szeretet olyan az érzések között, mint amilyen a tökéletes fehér a színek között. Sokan azt hiszik, hogy a fehér a szín hiánya. Ez azonban nem így van. A fehér valamennyi színt tartalmazza. A fehérben egyesül az összes többi szín. Ugyanígy a szeretet nem az érzelmek (gyűlölet, harag, bujaság, féltékenység) hiánya, hanem valamennyi érzés összessége. A teljesség.

Hogy tehát a lélek megtapasztalhassa a tökéletes szeretetet, ahhoz minden emberi érzést meg kell tapasztalnia.

Hogyan is érezhetnék szenvedélyt valami iránt, amit nem értek? Hogyan bocsáthatnék meg bármit is, amit még nem tapasztaltam meg Önmagamban? Ilyen a lélek útjának végtelen egyszerűsége és rettenetes bonyolultsága. És végül megértjük, hogy mi a lényege.

Az emberi lélek célja megtapasztalni önmaga teljességét – ez az egyetlen, amit tehet.

Hogyan is lehetne fönt, ha sohasem volt lenn; balra, ha sohasem volt jobbra? Hogyan is lehetne forró, ha nem ismeri a hideget, vagy jó, ha elveti a gonoszt? A lélek nyilvánvalóan nem tudja eldönteni, mi legyen, ha nincs semmi, amiből választhatna. Mert hogy a lélek megtapasztalhassa a nagyszerűségét, feltétlenül tudnia kell, hogy mi a nagyszerűség. Ám ha nincs semmi más, csak a nagyszerűség, erre sincs módja. A lélek végül rádöbben, hogy a nagyszerűség a nem nagyszerűség terében létezik. A lélek ilyenformán soha nem marasztalja el, ami nem nagyszerű, hanem áldja – önmaga részének tekinti, melynek léteznie kell ahhoz, hogy megvalósíthassa önmaga másik részét.

A lélek feladata természetesen az, hogy a nagyszerűség választására indítson minket – hogy a legjobbat válaszd ki abból, Aki Vagy –, anélkül, hogy kárhoztatnád mindazt, amit nem választottál.

Mérhetetlenül nagy feladat ez, sok-sok életnyi időtartamot vesz igénybe, így ne siesd el az ítélkezést azzal, hogy egyes dolgokat hibásnak, rossznak, míg másokat nem elégségesnek kiáltasz ki, ahelyett hogy áldanád mindazt, amit nem választasz.

Valójában rosszabbat teszel, mint az elmarasztalás – keresed a módját, hogyan árthatnál annak, amit nem választasz. Meg akarod semmisíteni. Ha van olyan személy, hely, vagy dolog, amivel nem értesz egyet, akkor támadod. Ha van olyan vallás, amely ellentmond a tiédnek, akkor tévesnek nevezed. Ha van olyan gondolat, mely szemben áll a tiéddel, akkor nevetségesnek bélyegzed. Ha van a tiédtől eltérő elképzelés, akkor habozás nélkül elveted. Bizony, tévedésbe esel, mert így csak a felét tudod megteremteni a mindenségnek. És ha egyszer teljesen elvetetted a másik feledet, még csak meg sem értheted a választott oldaladat…

Az üdvözülés annak a folyamata, hogy mindent elfogadunk, aztán kiválasztjuk a legjobbat. Érted? Nem választhatod, hogy lsten legyél, ha nincs semmi más, amit választhatsz…

...Még vallásokat is teremtettetek, amelyek azt mondják, hogy bűnben születtetek – hogy ti a születésetektől fogva bűnösök vagytok; csak azért, hogy meggyőzzétek magatokat a saját gonoszságotoktól. Ám ha azt mondanám nektek, hogy ti Istennek születtetek; hogy születésetektől fogva mindannyian színtiszta istenek és istennők vagytok (a tiszta szeretet), arról bezzeg hallani sem akarnál.

Azzal töltöd az egész életedet, hogy meggyőzd magad, milyen szörnyen rossz is vagy; és nem csak a saját rosszaságodról, hanem arról is, hogy azok a dolgok rosszak, melyekre vágysz. Rossz a szex, rossz a pénz, rossz az öröm, rossz a hatalom, és még hosszan tudnám sorolni a sokféle rosszat; egynémely vallásotok szerint a tánc is rossz, a zene is rossz, az életöröm is rossz. Nem sok kell hozzá, hogy rossz legyen a mosoly is, a nevetés is, a szeretet is.

Nem, nem, kedves barátom, igen sok mindennel nem vagy tisztában, egyről azonban mélységesen meg vagy győződve, mégpedig arról, hogy te és a vágyaid többsége: rossz. Megalkotod ezt az ítéleted önmagadról, és elhatározod, hogy meg kell javulnod.

Hát nem különös? Minden eseménynek ugyanaz a célja – csak éppen van gyorsabb mód, rövidebb ösvény, egyenesebb út…

Hogy ebben a pillanatban elfogadod azt, Aki és Ami Vagy – és ki is fejezed. Ezt tette Jézus. Ez Buddha ösvénye, Krisna útja, mindazon Mesterek útja, akik valaha is tapodták ezt a bolygót. És minden Mesternek ugyanúgy hangzott az üzenete: Ami én vagyok, az vagy te. Amit én megtehetek, azt megteheted te is. Ám nem figyeltél. Inkább egy sokkal rögösebb, keservesebb utat választottál, annak az útját, aki azt gondolja, hogy ő az ördög; azét, aki gonosznak képzeli magát.

Azt állítod, hogy nehéz Krisztus útját járni, követni Buddha tanításait, megőrizni Krisna fényét – hogy nehéz Mesternek lenni. Bizony mondom: sokkal nehezebb elutasítani azt, Aki Vagy, mint elfogadni.

Te vagy a jóság, a könyörület, a megértés. Te vagy a béke, az öröm és a fény. Te vagy a megbocsátás és a türelem, az erő és a merészség, te vagy a barát a bajban, a vigasz a bánatban, a gyógyír a betegségben, az útmutató a zűrzavarban. Te vagy a legmélyebb igazság és a legmagasabb bölcsesség; a legnagyobb béke és a legfennköltebb szeretet, és életed egynémely pillanatában már megismerhetted magad ilyennek.

Dönts úgy, hogy mindig csak ilyennek ismered magad.”

 

Neale Donald Walsch