„Mindannyiunknak megvan a maga választása azt illetően, hogy egy szerelmi kapcsolat az álom, avagy az ébrenlét felé halad-e. Párkapcsolatunkat használhatjuk érzelmi mankónak, belső bizonytalanságunk enyhítésére, esetleg annak megerősítéséül, hogy értékes, elfogadható és szeretetreméltó emberek vagyunk. Kereshetünk benne gyógyírt önértékelési zavarainkra, vagy akár megkísérelhetjük az állandóság bástyájává tenni, oltalmul az élet örök változékonyságával szemben. Ám ha elsődlegesen a kényelem és biztonság forrásaként tekintünk rá, akkor párkapcsolatunk állóvízében a tudatunk idővel egyre mélyebb álomba süpped, önbizalomhiányunk és beidegződött félelmeink pedig csak tovább erősödnek.

 A másik választás: megragadni a lehetőséget, hogy egy intim viszonyon keresztül feltárjuk a mindannyiunkban meglévő alapvető jóságot és erőt, és ezekből merítve kiteljesítsük az életünket. Ahelyett, hogy a kapcsolatunkban menedéket keresnénk, éltessük a benne rejlő erőt, mely képes felrázni bennünket lényünk azon szunnyadó területein, ahol elzártuk magunkat az élettől! Ez a szemléletmód elindít minket az ösvényen – elkötelez bennünket a változás mellett, s eközben útmutatásul is szolgál, megmutatván, hogy mely irányokban szükséges a leginkább elmozdulnunk. A párkapcsolat ösvényének követése gyakorlás is egyben: meg kell tanulnunk bármilyen adódó nehézséget a továbbhaladás eszközéül használni, és általa mélyebb szinten kapcsolódni nemcsak a partnerünkhöz, hanem belső erőinkhez is.

 Aki ellenben makacsul ragaszkodik a megváltó szerelem ábrándjához – amely minden gondot megold majd, és elhozza az örökké tartó boldogságot –, az menthetetlenül elszalasztja a szerelem igazi, átalakító erejét. Ha tehát azt szeretnénk, hogy a párkapcsolatunk megteljen elevenséggel, tekintsünk rá új szemmel: ismerjük fel benne a lehetőséget tudatosságunk fejlesztésére, az élet mélyebb igazságainak felkutatására és az emberi kiteljesedésre.”

 

John Welwood (A szív ösvényén)