„Minden ember bensőjében van egy mag, a saját lénye, amelyről csak homályos elképzelése van. Ebben a belső magban energia áramlik, amely a felszínre kívánkozik. Ez az energia alaktalan, és még meg kell találnia a megfelelő módot arra, hogy kifejezésre jusson; többnyire azonban nem találja, mivel az ego… nem enged utat neki. A belső énedben rejlő energia még alakítatlan, tiszta, talán a fehér fényhez lehetne hasonlítani. Ezért aztán az érzés, amelyet ez az energia közvetít, szintén elég homályos és meghatározhatatlan formájú. Nem mondhatod azt, hogy ezt vagy azt akarod – az egód nem fogja engedni, hogy kimondd. Belső éned energiája csupán az elégedetlenség nehezen körvonalazható érzésében manifesztálódik, a szabadság utáni fájdalmas vágyakozásban, a szeretet utáni elemi erejű vágyban és a teljességre törekvésben, amely mindenképpen utat akar törni magának.

 Belső énjében minden ember teljes, és tökéletesen boldog. Csupán az ezt a belső magot körülvevő egoállapot okozza az elégedetlenség, beteljesületlenség, bosszúság és harag érzését. A szabadság, nyugalom és boldogság utáni bizonytalan vágy alapjában véve az eredeti létállapotunk utáni sóvárgás. Az a vágy, hogy visszataláljunk belső énünkhöz. Nem más ez tehát, mint tiszta energia, és ezt az energiát az ember elsődlegesen a szeretet révén tapasztalja meg. Ez a tiszta energia érzékelhetetlen érzékszerveink számára. Ahogyan a fehér fény a szivárvány színeire bomlik, úgy bomlik a tiszta energia különböző érzelmekké. Az első érzelem, amely a fehér fény után érezhető, a szeretet. A keresztény vallás azért írja le Istent a szeretetként, mert az eredendő állapot számunkra nem érzékelhető. Szeretet utáni vágyunk alapjában véve a saját belső szeretetérzésünk utáni vágyakozás, amely szeretne ismét kapcsolatot találni a külvilággal. A bennünk élő belső én ezért arra vágyik, hogy kifelé sugározhasson, és fogadhassa más lények kisugárzását…

A szeretet gyakran nem képes áthatolni az ego rétegén, aminek következtében belső énünk kívülről sem képes szeretetet kapni – ez az, ami az esetek többségében végül kiábránduláshoz vezet.

 Bosszankodhatsz a másik viselkedésén, veszekedhetsz vele vég nélkül, hatalmi harcba bonyolódhatsz vele, amelyet megnyerhetsz vagy elveszíthetsz: mindez csak az ego szintjén játszódik le, és végeredményben nem szül mást, csak bosszúságot és elutasítást. A lelketekben ennél sokkal mélyebben gyökerező csalódottság és kiábrándultság érzését az a tény okozza, hogy nem vagytok képesek „lényegi” szinten kommunikálni egymással. Egyszerűen nem vagytok képesek lényegi szereteteteket adni egymásnak, és nem vagytok képesek elfogadni a másik lényegi szeretetét. Ez pedig igazi fájdalmat okoz nektek.

 Persze sok minden történhetett veled az életben, ami megsebezte a szívedet, és ami miatt véded magad. Minden egyes embernél teljesen más oka lehet annak, miért kezdte már nagyon fiatalon, vagy esetleg csak valamivel később, védelmezni a szívét úgy, hogy védőréteggel borította. Számtalan különböző variáció létezik egyénenként. Minden emberben van azonban valami közös is. Az ok, amiért a házasságban gyakran nem képes a lényegi szeretet érzését megélni, illetve kifejezni, és amiért a másik valódi érzései sem érhetnek el hozzá, végső soron szinte mindenkinél a szülőkhöz való viszonyban keresendő. Így vagy úgy, de szíved még a szüleidhez kötődik. Ez lehet pozitív, ha még mindig ragaszkodsz hozzájuk, de lehet negatív is, ha ki nem állhatod őket.”

 

Riekje Boswijk (A párkapcsolat forradalma)

 

Forrás: http://ursuslibris.hu/content.php?content=317