Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: "Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.

Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?"

Máté 16:24-26

 

„Mikor a Földön jártam, sokszor és sokféleképpen hangsúlyoztam, hogy aki utánam akar jönni, az tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét, és úgy kövessen engem.

 

„A földi jövő tervezése idegen Tőlem. Én vagy a jelenben megoldandó feladatok tartalmára és módjára tudok nektek tanácsot adni, vagy az örökkévalóságban is értékelhető, felhasználható élettartalmakkal vagyok kapcsolatban.”

 

Dombi Ferenc (A Hang 6/465.)

 

 

„Az ember minden problémájának forrása az ego. Minden háború, minden konfliktus, minden féltékenység, félelem és depresszió csakis az egóból táplálkozik.

 

„Elmondtam és bemutattam, hogy egyetlen igazságot ismerek: szeressétek egymást, ahogy Én szeretlek titeket. Nem kisebb feladatot kívánok tőletek, mint azt, hogy itt a Földön tegyétek elviselhetővé az emberi élet számára a poklot. A pokolnak ez a nótája: kiharcoltam az igazamat.

Akik köreitekben hatalomra jutnak, azok mind ezt fújják. Annak idején Pilátus volt annyira római, hogy lássa: ártatlan férfi áll előtte ítéletre, de volt annyira uralkodó, hogy csak igazságtalan tudjon lenni.

„Békében, boldogan élni a jelenben annyira egyszerű, hogy amikor először tudatára ébredünk, csak hitetlenkedni tudunk, hogy mi mindenbe hajszoltuk bele magunkat korábban. Milyen könnyű elfelejteni a múltat és a jövőt, és most elégedettnek lenni... Felsorolok három változatot, ahogyan túlbonyolíthatjuk az életünket, és azt is elmondom, szerintem hogyan lehet visszatérni az egyszerűséghez és a békéhez.

1. Ha félünk a világtól, nem merünk semmibe belekezdeni, mielőtt minden következményét végig nem gondoltuk.

 

„Évszázadokon át helyesnek tartották az emberek megkínzását és elevenen történő elégetését, ha véleményük a legkisebb mértékben is eltért az egyházi tantételektől vagy az írások (az „igazság”) szűk értelmezésétől. Ha „tévedtek”. Ez járt, ha „tévedtek”, és bizony annyira „tévedtek”, hogy meg kellett őket ölni. Az igazságot fontosabbnak tekintették, mint ez emberi életet. Mi volt az igazság? Egy történet, amiben hinned kellett; más szóval: egy gondolathalmaz.

 

„Miközben ezt olvasod, egyszerűen lazíts. Lazítás közben vedd észre, ha cselekvési hajlamod támad, hogy csinálj valamit ezzel a pillanattal, hogy megpróbáld megtartani, vagy eltaszítani azt. Azt javaslom, az összes ilyen hajlam épüljön azon közlés és a mély önismeret elleni valamilyen védekezés köré, hogy te valójában nem vagy individuális test, hogy valójában nem vagy személy, hogy egyáltalán semmi nem vagy. Az „egyáltalán semmit” az elme félelmetes gondolatnak tekinti: a halál, az értéktelenség, a szükségtelenség gondolataként.

 

„Az első lépés a felébredéshez az, hogy elég becsületesek legyetek bevallani önmagatoknak, hogy ez nem tetszik nektek. Nem akartok boldogok lenni. Tegyünk egy kis próbát? Lássuk tehát! Pontosan egy percetekbe kerül majd. Be is csukhatnátok a szemeteket, amíg elvégzitek, nyitva is tarthatnátok. Nem igazán számít. Gondoljatok valakire, akit nagyon szerettek, aki közel áll hozzátok, valakire, aki fontos számotokra, és gondolatban mondjátok neki: "Inkább a boldogság legyen enyém, mint te." Figyeld, mi történik!

 

„Minden ember bensőjében van egy mag, a saját lénye, amelyről csak homályos elképzelése van. Ebben a belső magban energia áramlik, amely a felszínre kívánkozik. Ez az energia alaktalan, és még meg kell találnia a megfelelő módot arra, hogy kifejezésre jusson; többnyire azonban nem találja, mivel az ego… nem enged utat neki. A belső énedben rejlő energia még alakítatlan, tiszta, talán a fehér fényhez lehetne hasonlítani. Ezért aztán az érzés, amelyet ez az energia közvetít, szintén elég homályos és meghatározhatatlan formájú.

 

„Amikor tanácsadóként és spirituális tanítóként embereket fogadtam, hetente kétszer meglátogattam egy asszonyt, akinek a teste telis-tele volt rákos daganatokkal. Negyvenes évei közepén járó iskolai tanárról beszélek, akinek az orvosok a legjobb esetben is már csak néhány hónapot jósoltak. E látogatások során olykor váltottunk egymással néhány szót, de többnyire csak csöndben ültünk, amelynek során átélte első bepillantásait abba a benne rejlő, nyugodt csöndbe, aminek létezéséről zaklatott tanárélete idején mit sem tudott.

 

„Mi a különbség az egészséges önszeretet és az egoista önimádat között?

A kettő között óriási különbség van, bár nagyon hasonlítanak egymásra. Az egészséges önszeretet igazi vallásos érték. Aki nem szereti önmagát, az senki mást sem tud szeretni. A szeretet első rezdülései a szívedben születnek, ezért aztán ha saját magad felé nem érzed ezt, akkor senki más irányában sem érezheted, hiszen mindenki más messzebb van tőled, mint te  saját magadtól.

„Az emberiség fejlődése hasonló az ember egy életen belüli fejlődésével. Ez jól végigkövethető a csakrák analógiájával. A tudati fejlődés legalsó foka (gyökér csakra szint) az ősember volt, ahol még a tudat nem tud magáról, az ember életét életösztönök, tudattalan impulzusok irányítják. Azaz a szellem mélyen alszik.

A következő lépés a mezőgazdasági kultúrák kialakulása, ahol a nagycsaládi életforma volt jellemző. Ez a második csakra tudati szintje, ahol az ember tudata már kezdi felfedezni saját ma­gát, de még nem indul el önálló fejlődési útra, hanem csoportban marad.

 

„Az ego: a formával való azonosulás, az önmagadnak a valamilyen formában történő keresése és ezért elvesztése. A formák azonban nem csupán materiális tárgyak és fizikai testek. A külső formáknál – dolgoknál és testeknél – alapvetőbbek a gondolatformák, amelyek a tudatmezőben folyamatosan keletkeznek. A gondolatformák energiaképződmények, amelyek ugyan finomabbak és kevésbé sűrűk, mint a fizikai anyag, de attól még ugyanúgy formák.