„Tanulj meg hibáztatás nélkül kifejezést adni érzéseidnek! Tanulj meg nyíltan, védekezés nélkül figyelni társadra! Biztosíts teret partnerednek, hogy kifejezhesse magát! Légy jelen! Fölöslegessé válik így a vádaskodás, a védekezés, a támadás, az összes olyan minta, amelyek csak arra valók, hogy megerősítsék vagy megvédjék az egót, illetve kielégítsék annak szükségleteit. Létfontosságú, hogy teret adj másoknak, és persze magadnak is. A szeretet nem virágozhat enélkül! Amint kiiktatod a kapcsolatokat romboló két tényezőt, tehát amint transzmutáltad – átváltoztattad – az érzelmi fájdalomtestet, s már nem azonosulsz az elméddel és a mentális pozícióddal (álláspontoddal); továbbá amint partnered is megtette ugyanezt akkortól kapcsolatotok gyönyörű kibontakozását fogod megtapasztalni! Fájdalmatok és tudattalanságotok egymásra történő lövöldözése, valamint a függőségben élő egótok igényeinek kölcsönös kielégítése helyett a bennetek mélyen élő szeretetet sugározzátok majd egymásra. Azt a szeretetet, ami a minden létező dologgal való egységetek fölismeréséből származik. Ennek a szeretetnek nincs ellentéte!

Ha partnered még mindig az elméjével és a fájdalomtestével azonosul, miközben te már felszabadultál ebből az állapotból, nos, az nagy kihívást fog jelenteni... Ám nem számodra, hanem partnered számára! Nem könnyű ugyanis egy megvilágosodott emberrel élni. Pontosabban fogalmazva annyira könnyű, hogy azt az ego rendkívül fenyegetőnek találja. Emlékezz, az egónak problémákra, konfliktusokra és „ellenségekre” van szüksége ahhoz, hogy az elkülönültség érzését – amelytől identitása függ – megerősítse. A megvilágosulatlan partner elméjét mélyen frusztrálja, hogy megrögzött álláspontjai nem ütköznek ellenállásba, aminek következtében ingataggá és gyengévé válik. Még az a „veszély” is fönnáll, hogy teljesen összeomlik, ami adott esetben éntudata elvesztését jelentené. Az érzelmi fájdalomtest ugyanis visszajelzést követel, ám ez esetben azt nem kapja meg. A vitatkozás, a „színház” és a konfliktusok iránti igény sem elégül ki. Ám vigyázz, mert egyes passzív, visszahúzódó, érzéketlen vagy érzéseiktől elvágva élő emberek azt hiszik magukról – és ezt másokkal is megpróbálják elhitetni –, hogy ők már megvilágosodottak; vagy legalábbis azt, hogy velük „semmi baj” sincs, minden probléma oka a partnerükben keresendő! Ez gyakrabban fordul elő férfiakkal, mint nőkkel. Ők női partnerüket irracionálisnak és érzelgősnek tartják. Ha képes vagy érezni az érzelmeidet, akkor nem vagy messze az éppen a felszín alatt meghúzódó, sugárzó belső testtől. Ha azonban főleg a fejedben élsz, akkor először tudatosságot kell vinned az érzelmi testbe ahhoz, hogy elérhesd a belső testet, mert jelenleg még távol vagy tőle.

Ha nem sugárzik az illetőből szeretet, öröm, a teljes jelenlét és a minden lény felé irányuló nyitottság, akkor ő még nem világosodott meg. A megvilágosodottság másik árulkodó jele, hogy miként viselkedik az illető nehéz, kihívást jelentő helyzetekben vagy amikor a dolgok „rosszra fordulnak”. Ha megvilágosodottságod mindössze az ego önbecsapása, akkor az élet hamarosan olyan kihívást sodor az utadba, ami valamilyen formában – pl. félelem, harag, önvédelem, ítélet, depresszió – leleplezi tudattalanságodat. Ha párkapcsolatban élsz, számos kihívás majd a társadon keresztül érkezik el hozzád. Egy nőt például próbára tehet a szinte kizárólag a fejében élő, érzéketlen partnere. A kihívást az jelenti majd, hogy a férfi képtelen meghallani őt, figyelmet és életteret nyújtani, ami mind a férfi jelenlétének a hiányából fakad. A szeretet hiánya – ami kapcsolatokban a nőket általában érzékenyebben érinti, mint a férfiakat – reaktiválhatja a nő fájdalomtestét. Ennek hatására a nő támadásba lendül: hibáztatja, kritizálja, tévedéssel vádolja partnerét stb. Ez viszont már a férfi számára jelent kihívást! A nő fájdalomtestének támadása ellen védekezve – amit teljesen indokolatlannak tart – a férfi még mélyebbre ássa be magát mentális hadállásába: a maga igaza mellett szóló érveket sorakoztat fel, védekezik, alkalmasint ellentámadást indít. Ez aztán aktiválhatja a saját fájdalomtestét. Amikor mindkét partner így legyőzetett, a tudattalanság mély szintjére süllyednek, amire az érzelmi erőszak, s a dühödt támadások és ellentámadások jellemzőek. Mindez addig nem is marad abba, amíg mindkét fájdalomtest föl nem tölti magát, majd újra szunnyadó – inaktív – állapotába vissza nem vonul. De csak a következő alkalomig...

A végtelen számú lehetséges forgatókönyvnek ez azonban csak az egyike. Sok kötetet írtak, és számtalant lehetne még írni azokról a variációkról, ahogy a férfi-női kapcsolatokban a tudattalan előbújhat. Ám, ahogy azt már korábban említettem, fölösleges föltárni – explorálni – valamennyi megjelenési formát, ha már megértetted a működési zavar okát!

Vegyük szemügyre az imént bemutatott forgatókönyvet! Az abban szereplő valamennyi kihívás valójában egy-egy álcázott lehetőség a megváltásra! A kibontakozó ördögi kör minden egyes stádiumában ott rejlik a tudattalanságtól való megszabadulás lehetősége. A nő ellenségessége például jelzés lehetne a férfi számára, hogy végre lépjen már ki az elmével azonosult állapotából, hogy ébredjen a mostba, hogy legyen jelen – ahelyett, hogy elméjével még jobban azonosul, és még tudattalanabbá válik. A nő a fájdalomtestével való azonosulás helyett azzá a „tudássá válhatna”, ami figyeli a benne lévő érzelmi fájdalmat, és ez esetben hozzájutna a mostban rejlő erőhöz, s megkezdhetné fájdalma transzmutációját. Így aztán abbahagyhatná a fájdalom kényszeres és automatikus kivetítését. Ezt követően már ki tudná fejezni az érzéseit partnere előtt. Persze nem garantált, hogy a partner ezt meg is hallgatja, de így mégis lehetőséget kínálna a férfi számára a jelenbe lépésre, és minden bizonnyal megszakítaná a régi elmeminták akaratlan eljátszásának abnormális, ördögi körét. Ha a nő el is mulasztja ezt a lehetőséget, a férfi még mindig megtehetné, hogy megfigyeli a társa fájdalmára adott mentális-emocionális reakcióját, védekezését, és nem válik ő maga a reakcióvá. Ezt követően megfigyelhetné saját fájdalomtestének aktiválódását, és így tudatosságot vihetne az érzelmeibe. Ily módon a színtiszta tudatosság nyugodt és csöndes tere születne meg: a tudás, a csöndes tanú, a figyelő őr. Ez a tudatosság nem tagadja le a fájdalmat, és mégis túl van rajta. Megengedi a fájdalomnak, hogy legyen, ám ugyanakkor transzmutálja is azt. Mindent elfogad, és mindent átalakít. Egy ajtó nyílt volna ki a nő előtt, amelyen belépve, a benti térben, már könnyen csatlakozhatott volna párjához.

Ha kapcsolatodban állandóan vagy legalább az idő túlnyomó részében jelen vagy, akkor azzal kivételesen nagy kihívást teremtesz partnered számára. Tudattalanul maradva ugyanis képtelen lesz hosszabb ideig elviselni a jelenlétedet. Ha készen áll rá, belép az ajtón, amit megnyitottál előtte, és új állapotában csatlakozik hozzád. Ha nem áll erre készen, akkor úgy szeparálódtok el egymástól, mint az olaj és a víz. A fény túlságosan fájdalmas annak, aki a sötétségben akar maradni.”

 

Eckhart Tolle (A most hatalma)