„A szeretet nem feltétlenül jelent szabadságot. Azt kellene jelentenie – az lenne az ideális. Sose feledd: ha tudatosan szeretsz valakit, csak akkor lesz áldássá.

A szeretet számtalan módon lehet romboló, mert a szeretet nem feltétlenül megvilágosodott. Az anya szereti a gyermekét, és az egész világ szenved azért, mert az anyák szeretik a gyermekeiket. Kérdezd meg a pszichiátereket, a pszichológusokat. Azt mondják, hogy minden neurózis visszavezethető az anya-gyerek kapcsolatra. Az elmegyógyintézetekben sok ember nem mástól szenved, mint a szeretettől. Az apák szeretik a fiaikat, szeretnek a papok, szeretnek a politikusok. Mindenki szeret, de a szeretet nem feltétlenül megvilágosodott.

Amikor a szeretet megvilágosodott, akkor az együttérzés. Akkor az egy teljesen más minőség. Szabadságot ad. Minden feladata az, hogy szabadságot adjon, maradéktalanul. És nemcsak beszél a szabadságról – minden erejével azért dolgozik, hogy szabaddá tegyen, és ledöntsön minden akadályt a szabadság útjából.

Vagyis létezhet szeretet, de ha nem nagyon éber, akkor romboló hatású. A szeretet önmagában nem elég, máskülönben a világ már Paradicsommá vált volna. Szereted a párodat, a párod szeret téged, végül mégis mi történik? Semmi, csak rombolás. A szereteted rendben van, de te magad nem vagy rendben. Van valami mélyen a tudattalanodban, ami szüntelenül olyan dolgokat teremt, amelyek nem tudatosulnak benned.

Én nem azt mondom, hogy a szeretetet el kell utasítani, de nem a szeretetnek kell először érkeznie. A tudatosságnak kell először érkeznie. A szeretetnek árnyékként kell követnie azt.”

 

Osho (Mindennapra)

 

 

„Képzeld magad egy koncertterembe, ahol a legédesebb zene dallamait hallgatod, amikor hirtelen eszedbe jut, hogy elfelejtetted bezárni az autódat. Nyugtalankodsz a kocsi miatt, nem tudsz kimenni a teremből, de a zenét sem tudod már élv­ezni. Tökéletes példája ez annak az életnek, amit a legtöbb ember él.

Mert azoknak számára, akiknek fülük van a hallásra, az élet egy szimfónia; csakhogy igen-igen ritka az az ember, aki hallja a zenét. Miért? Mert azzal vannak elfoglalva, hogy arra a zajra figyeljenek, amelyet a programozásuk diktál. A programozás, és még valami más – a ragaszkodásaik. A ragaszkodás az élet legnagyobb pusztítója. Ahhoz, hogy igazán halljuk a szimfóniát, érzékenyen rá kell hangolódni a zenekar minden hangszerére. Ha csak a dobszóban leled gyönyörűséged, már nem hallod a szimfóniát, mert a dobszó minden mást kizár. Kedvelheted a dobot, a zongorát vagy a hegedűt, ezzel még semmi baj nincs, mert a kedvtelés még nem károsította meg azt a képességet, hogy halld és élvezd a többi hangszert. De abban a pillanatban, ahogy kedvtelésed ragaszkodássá alakul, szíved megkeményedik a többi hangszer iránt, hirtelen leértékeled őket. És a vak­ságig elfogult leszel annak a bizonyos hangszernek az irányában, mert jócskán túlbecsülöd az ér­tékeit.

Most pedig válassz ki egy személyt vagy egy tárgyat, akihez, vagy amihez ragaszkodsz; akinek, vagy aminek hatalma van a boldogságod felett. Figyeld meg, hogy hogyan lesz egyre kevesebb érzékenységed minden és mindenki más iránt; hisz csak arra koncentrálsz, hogy ezt a személyt vagy tárgyat megszerezd és megtartsd, s csak ennek a személynek vagy tárgynak örülsz, mert ennek megszállottságában élsz, miközben kizársz mindent és mindenki mást. Megkeményedsz. Legyen bátorságod meglátni azt is, hogy mennyire vak és előítéletekkel teli vagy annak a személynek vagy tárgynak a jelenlétében, akihez, vagy amihez így ragaszkodsz.

Ha belátod ezt, azután fogsz vágyódni, hogy szabadulj minden ragaszkodásodtól. A probléma csak az, hogy hogyan? A lemondás és az elke­rülés nem segít, mert ha azon erőlködsz, hogy kizárd a dob hangját, az legalább annyira keménnyé és érzéketlenné tesz a többi hangszer iránt, mint amikor egyedül a dobra koncentráltál. Nem lemondásra van szükséged, hanem megértésre és tudatosságra. Ha a ragaszkodás már szomorúságot és szenvedést okozott neked, az segíthet a megértésben. De az is, ha már életedben legalább egyszer megtapasztaltad a szabadság édes ízét és az életnek azt a gyönyörűségét, amit a ragaszkodástól való mentesség ad. Ez is segít a többi hangszer hangjának tudatos észrevételében. De semmi sem helyettesítheti azt a tudatosságot, amely rá­mutat arra a kárra, ami akkor ér, ha felértékeled a dobot, s tudomást sem veszel a zenekar többi hangszeréről.

Attól a naptól kezdve, hogy a dobhoz való ragaszkodásod megszűnik, már nem mondod azt barátodnak, hogy mennyire boldoggá tett. Mert ha ezt mondod, a hiúságát legyezed, s arra készteted, hogy máskor is boldoggá tegyen. Ezáltal pedig azt az illúziót alakítod ki magadban, hogy boldogsá­god a barátodtól függ. Ehelyett inkább azt mondd:

- Amikor találkoztunk, megjelent a boldogság is.

Ez nem szennyezi be a boldogságot egyikőtök hiúságával sem. Egyikőtök sem büszkélkedhet az­zal, hogy ő okozta a boldogságot. Ez aztán lehető­vé teszi mindkettőtök számára, hogy egymáshoz, illetve a közös találkozás élményéhez való ragasz­kodás nélkül váljatok el. Mert így már nem egy­másnak örültetek, hanem annak a szimfóniának, amely találkozásotokból keletkezett. Amikor pedig továbbindultok a következő helyzethez, személy­hez vagy munkához, ezt érzelmi megterheltség nélkül teszitek. És akkor boldogan fedezitek fel, hogy ott is létrejön egy más melódiát játszó szim­fónia, meg a következő helyzetben is, és az azt követőben is.

E tapasztalat birtokában majd egyik pillanatról a másikra fogsz élni, teljesen beletemetkezve a je­lenbe, a múltadból oly kevés terhet cipelve, hogy lelked könnyedén átmegy a tű fokán, s oly kevés­sé izgulván a jövőn, mint amilyen kevéssé az ég madarai és a mezők liliomai izgulnak a jövő miatt. Nem ragaszkodsz már egyetlen személyhez és dolo­ghoz sem, mert megízlelted és megszeretted az élet szimfóniáját. És akkor már csak az életet fogod szeretni teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. Szabadon, minden tehertől mentesen, az Örök Jelenben élve fogsz utazni, mint a madarak az égben. A szívedben pedig megtalálod a választ ara a kérdésre:

- Mester, mit kell tennem, hogy eljussak az örök életre?”

 

Anthony de Mello (A szeretet útja)

 

 

„Kérdezd meg önmagadtól: van-e öröm, nyugalom és kön­nyűség abban, amit teszek? Ha nincs, akkor az idő eltakarja a jelen pillanatot, és az életet teherként vagy küzdelemként érzékeled.

Ha nincs öröm, nyugalom és könnyűség abban, amit teszel, az még nem feltétlenül jelenti, hogy mást kéne tenned. Elegendő lehet csak máshogyan tenni. A „hogyan” mindig fontosabb, mint a „mit”. Nézd meg, képes vagy-e sokkal több figyelmet szentelni a tevékenységnek, mint az eredménynek, amit azon keresztül akarsz elérni! Add legteljesebb figyelmedet annak. amit az adott pillanat kínál, bármi legyen is az! Ebből az is következik, hogy teljesen elfogadod azt, ami van, hiszen nem szentelheted teljes figyelmedet valaminek, ha közben ellenállsz neki.

Amint értékeled a jelen pillanatot, minden boldogtalanság és küszködés szertefoszlik, s az életed örömmel és könnyedséggel kezd áramolni. Ha a Jelen pillanat tudatosságából cselekszel, bármit is teszel – akár a legegyszerűbb dolgokat is –, tettedet a minőség, a gondoskodás és a szeretet érzése itatja át.”

 

Eckhart Tolle (A most hatalma)