"A lét nem ismer felsőbb és alacsonyabb rendűséget. A létezésben minden teljességgel önmagáért elfogadott; nincs ítélkezés.
Első lépésként el kell fogadnod önmagadat olyannak, amilyen vagy – az összes hagyomány ellenére, melyek őrületbe kergették a teljes emberiséget. Amint sikerült elfogadnod önmagadat a mai állapotodban, az intimitástól való félelmed tovaszáll. Nem veszítheted el többé a tekintélyedet, a nagyszerűségedet, az egódat. Nem veszítheted el a jámborságodat, az ájtatosságodat – mert te magad szabadultál meg tőle. Akár egy kisgyermek, tökéletesen ártatlanná váltál. Szabadon kitárulkozhatsz, mert bensődet nem ronda elfojtásokból született perverziók töltik meg. Kimondhatsz bármit, amit őszintén érzel. Ha készen állsz az intimitásra, a másikat is őszinteségre ösztönzöd. A te kitárulkozásod segít abban, hogy a másik is megnyíljon feléd. Kendőzetlen egyenességed révén a társad is megtapasztalhatja az egyszerűség, az ártatlanság, a bizalom, a szeretet, az őszinteség örömeit.
Ostoba képzetek fogságában élsz, és attól rettegsz, ha túl közel kerülsz valakihez, visszaélhet a helyzetével. De törékeny lények vagyunk – minden létező között a legtörékenyebbek. Az embergyermek minden állat kölykénél esendőbb. A többi állat utóda életben marad anya nélkül, apa nélkül, család nélkül is. De az ember gyermeke azonnal meghal. Ebben a törékenységben azonban nincs semmi szégyellnivaló – ez a tudat legkifinomultabb megnyilvánulása. A rózsa virága is gyenge, nem sziklaszilárd. És nem kell rosszul érezned magad amiatt, hogy rózsa vagy, és nem szikla.
Ha két ember között meghitt viszony alakul ki, csak ekkor szűnnek meg idegenek lenni egymásnak. És nagyszerű élmény ráébredni arra, hogy nemcsak te vagy teli gyarlóságokkal, hanem a másik is – mindenki – végtelenül esendő. Mindenkor igaz, hogy a kifinomultabb megnyilvánulás egyben a gyengébb is. A gyökerek nagyon erősek, a virág viszont már közel sem olyan szívós. Éppen abban rejlik a szépsége, hogy nem erős. Reggel kibontja virágát a nap felé, délben táncol a szélben, az esőben, a napsugarakban, estére pedig lehullanak a szirmai, nincs többé.
Bármi, ami gyönyörű és értékes, egyúttal rövid életű is. Te mégis azt akarod, hogy minden örökké tartson. Ha szeretsz valakit, azt ígéred: „Szeretni foglak egész életemben.” És közben pontosan tudod, hogy még a holnapban sem lehetsz biztos – hazug ígéretet teszel. Csupán annyit mondhatsz: „Szerelmes vagyok beléd e percben, és maradéktalanul neked adom magamat. A következő pillanatról semmit sem tudok. Hogyan ígérhetnék bármit? Meg kell bocsátanod nekem.”
De a szerelmesek bármit megígérnek, és azután nem tudják teljesíteni. Ez csalódást kelt, majd a távolság tovább nő, jön a harc, a veszekedés, a viaskodás, és az élet, melynek boldogan kellene telnie, hosszú, fullasztó szenvedéssé válik.
Döbbenetes felfedezést jelenthet ráébredned arra, hogy félsz az intimitástól, de gyökeres változást eredményezhet, ha magadba tekintesz, és nekilátsz száműzni mindent, amit szégyellsz, hogy olyannak fogadhasd el a természetedet, amilyen – s nem amilyennek lennie kell. Én nem azt tanítom, hogy valamilyennek „kell” lenned. A sok „kell” betegíti meg az emberi tudatot. Az embereknek a „van” szépségét kell megtanulniuk, a természet csodálatos nagyszerűségét. A fák nem ismernek semmiféle tízparancsolatot, a madarak sosem hallottak szent iratokról. Csak az emberek teremtették meg maguknak ezt a problémát. Ha elégedetlen vagy a saját természeteddel, akkor megosztottság támad benned, és tudathasadásossá válsz."
Osho (Intimitás)

Véleményem szerint amikor kapcsolatainkban tudatosak vagyunk, akkor ott már valóban megjelenik a boldogság lehetősége, egyébként nem azért vannak a kapcsolataink, hogy valaki mástól kapjuk meg a boldogságunkat... senki sem tehet boldoggá - ahogy boldogtalanná sem - csak mi magunk.

Előzmény