„A sors kivétel nélkül minden nagy kultúra alapszava. A kínai „ming”, a hindu „szvadharma” vagy a zsidó-keresztény „Isten akarata” ugyanazt jelenti.

Ha valaki keresztet hord a nyakában, tudnia kell, hogy a „kereszt” nem egy felekezetnek, hanem a Sorsnak a szimbóluma. Ha valaki „fölveszi keresztjét”, ez azt jelenti, hogy vállalja a nehézségeket, a gondokat és a szenvedéseket, vállalja azt, hogy sorsának feladatait megoldja.

Keresztet nem könnyű hordozni, és meg lehet halni rajta.

A sors egy élet terve.

Méghozzá az életnek egy olyan terve, mely a dolgoknak mindig a nehezebb végét fogja meg.

Ez a terv ott születik, ahol lelkünkben még sötétség van, önzés, mohóság, bántó szenvedély, bűn, kisszerűség, hiúság, aljasság, konokság és mocsok. S az ilyen indítékokból eredő múltbeli tettek árnyéka: a karma.

Ahhoz, hogy az ember lelkének egy méltatlan részét megtisztítsa, egy egész életdrámát kell végigjátszania. Meg kell születnie, végig kell élnie a sors-szabta időt, számtalan ütközésen, küzdelmen kell jól-rosszul túljutnia, s végül meg kell halnia: így van esélye arra, hogy megszabaduljon valamitől, amit nem szeret magában.

Így van esélye arra, hogy megtisztuljon.

De az is lehet, hogy miközben leégeti magáról a túlélt és sok gyötrelmet okozó beteg vágyakozást, egyúttal elindul az új tapasztalatok megszerzésének útján.

A sors lényegében „önmegváltás”.

Ott bukkan fel, ahol a „gubanc” van.

Lelki gubanc. Élet-gubanc. Szenvedély-gubanc.

Ahol valami nehezebben megy.

Ahol küszködni kell magunkkal.

Az ember egy egész élettervet hoz azért, hogy valahol „kivasalja” magát, s eltüntessen lelkéből egy fájdalmasan csúnya és sok gyötrelmet okozó gyűrődést. Mert egy egész mese kell ahhoz, hogy akár csak egyetlen csomót megoldjunk, egy egész gyönyörűséges történet ahhoz, hogy egy „nemből” „igen”, a gőgből szelídség, a gyűlöletből megbocsátás legyen.

Ez az életterv jóval a születés előtt a szellemhazánkban készül, minden esetben a magasabb szellemiségek, a mesterek bölcs és messzelátó tanácsai alapján. S mivel ez a világ egybeérző, összerezgő, egymásban rezonáló értelmes erőtér: én és te és ők és mi és ti nem „külön” vagyunk, hanem együtt. Keveset beszélünk róla, de ne úgy képzeljük el a szellemi világot, hogy ott magányos lelkek lebegnek önmaguk álmába zárva, mint a színes léggömbök, melyeknek semmi közük egymáshoz: a „túlvilágnak” legdöntőbb fogalma a szellemcsalád. Azt a szót, hogy „közösség”, onnan hoztuk le a Földre, mert ott még van, valódi formában.”

 

Müller Péter (Titkos tanítások)

 

 

„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen. Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti. Mert mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de maga elpusztul vagy súlyos kárt szenved? Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga és az Atya, meg a szent angyalok dicsőségében. Igazán mondom nektek, hogy azok közül, akik itt állnak, némelyek nem halnak meg, míg meg nem látják az Isten országát.”

 

Lukács 9:23-27