„A halál iránti bizalom azt jelenti, elfogadjuk, hogy létezik s hozzátartozik az élethez. A halál elfogadása az élethez vezető kapu. A kereszt és a feltámadás misztériuma a bizalom misztériuma. Jézus képes volt bízni az életben, ezért tudta feláldozni életét. A zsoltár így fohászkodik: „emlékeztess arra, hogy meg kell halnunk, hogy ezáltal világosodjék meg az elménk”. A halálon nemcsak a fizikai halált értem, de minden kisebb meghalást is, amelyet folyamatosan meg kell élnünk.

 

„A sors kivétel nélkül minden nagy kultúra alapszava. A kínai „ming”, a hindu „szvadharma” vagy a zsidó-keresztény „Isten akarata” ugyanazt jelenti.

Ha valaki keresztet hord a nyakában, tudnia kell, hogy a „kereszt” nem egy felekezetnek, hanem a Sorsnak a szimbóluma. Ha valaki „fölveszi keresztjét”, ez azt jelenti, hogy vállalja a nehézségeket, a gondokat és a szenvedéseket, vállalja azt, hogy sorsának feladatait megoldja.

Keresztet nem könnyű hordozni, és meg lehet halni rajta.

Igehirdetés - A vigasztalás - Holló Péter

„A vigasztalások többsége: hazugság.

Sok bölcseleti és álezoterikus könyv, és gyakran a hamis vallásos tanítások is megpróbálják elkenni azt a tényt, hogy a fájdalom az emberi élet alapélménye!

Méghozzá termékeny alapélménye.

Nemcsak megszületni, de valakit megszülni is fáj.

És anyának lenni örökös aggodalom, riadt figyelem, szorongás és félelem, egy állandó „Jaj, mi lesz vele?!” – érzés, amit megszüntetni nem lehet.

 

„Mi a hit? Vajon szükségképpen Istenben vagy vallási dogmákban való hitet jelent? Okvetlenül ellentétes az értelemmel és a racionális gondolkodással? Hogy a hit problémáját megérthessük, mindenekelőtt különbséget kell tennünk racionális és irracionális hit között. Irracionálisnak nevezem azt a hitet (személyben vagy eszmében), amely azon alapul, hogy az ember aláveti magát valamely irracionális tekintélynek. A racionális hit, ellenkezőleg, az ember gondolati vagy érzelmi tapasztalatában gyökerező meggyőződés.

 

„Elmondtam és bemutattam, hogy egyetlen igazságot ismerek: szeressétek egymást, ahogy Én szeretlek titeket. Nem kisebb feladatot kívánok tőletek, mint azt, hogy itt a Földön tegyétek elviselhetővé az emberi élet számára a poklot. A pokolnak ez a nótája: kiharcoltam az igazamat.

Akik köreitekben hatalomra jutnak, azok mind ezt fújják. Annak idején Pilátus volt annyira római, hogy lássa: ártatlan férfi áll előtte ítéletre, de volt annyira uralkodó, hogy csak igazságtalan tudjon lenni.

 

„A bölcs észrevehetetlen: tudásával nem hivalkodik, csak érezzük jelenlétét; mértéktartó: mélységeit nem herdálja kis dolgokra; szerény: e mélység számára, akár egy vízcsepp; méltósága senkit nem bánt: nem örül, ha ünneplik, és nem fáj neki, ha gúnyolják; természetes, akár a felkelő nap: tudása tiszta égbolt, melyet nem zavar a felhők átvonulása; hallgatással többet ér el, mint száz beszéddel: nem szava, hanem lénye a példaadó; élő tükör: ha a szemébe nézel, megpillanthatod a mindenséget; ajtaja mindig nyitva áll: ha belépsz rajta, kitárul előtted a világ.

Lábnyomaid pora...

Azt mondod, látod és azt mondod, érted.

De azt, hogy miért van mégis újra kérded.

Kerestél, kutattál és feltártál sok csodát.

De nem találtál többet, mint lábnyomaid porát.

Mert szemeddel mindig a távolt kutattad,

és a célokat mindig másoknak mutattad.

Nem vetted észre, hogy a véletlen csodája

benned van elrejtve, s nem a nagyvilágban.

Nem. Nincs az útnak vége, csak a tükrön át kell lépni,

meg kell tanulnod most önmagadra nézni.

„Az ősi időfogalom nem azt kérdezte az időtől, hogy mennyi, hanem azt, hogy milyen.

Mindennek ideje volt: a születésnek, a meghalásnak, az ültetésnek, az aratásnak, a betegségnek, a gyógyításnak, a sírásnak és a nevetésnek, a megőrzésnek és az elvesztésnek...

Ahogy kialakul lelkünkben a mindenségtől különvált egotudatunk, úgy lesz a lebegő Lét helyett szorongó életünk. Ezzel együtt nő a türelmetlenségünk is... Akiben az ego átveszi a hatalmat, annak nincs már „ráérő ideje”.