„A saját történeted az ismert. A saját történeteden kívül húzódik az ismeretlen. Ezt a két területet az ellenállásod membránja választja el. Ha elengeded az ellenállásodat, akkor azzal lebontod a közötted és az ismeretlen között lévő falat. Ezzel átlépsz azon felfedezés küszöbén, ahol az ismeretlen ismertté válik. Ez az a küszöb, ahol megszületik az ihlet, a kiterjedés és a változás is. Ez tudatosság-feltáró élmény. Ezen az állapoton keresztül jött világra a művészet és a legtisztább gondolatok. Az emberiség legnagyobb eredményei mind abból származnak, amikor az alkotók szabadon engedik kibontakozni saját lénységüket. Mindennapi körülmények között a ráébredés ezen állapota segít a hétköznapi döntések tisztán látásában és arra ösztökél, hogy meglásd a lényed kibontakozásának lehetséges módjait. Ez az egyszerűség állapota, ahol a szív tisztaságából könnyen fakadnak a döntések.

Úgy tűnik, hogy e tudatosság-feltáró élményre mindannyian vágyunk, és mégis olyan állapot, melyet az emberek ritkán érnek el. Kezdetben ezen állapot elérése annyit tesz, hogy a saját történeted és az általad félt ismeretlen változás közti falon belül állsz. Ezzel a változással szembeni szembenállásodba állsz be. Ez a közmondásszerű "szakadékba ugrás" érzése, amikor nem tudod, hova fogsz esni, amikor nem tudod, mivé fogsz válni. Alapjában véve minden szembenállás a változástól való félelem, az ismeretlentől való félelem. Maga a haláltól való állati félelem is ez: félelem, mert nem tudjuk, milyen tapasztalat lesz a halál, mert nem tudjuk, mi van azon túl. Ha valamit valóban megismersz, már nem fogsz félni tőle. Amit ismerünk, attól sosem félünk.

Mindannyiunk története más kiterjedéssel bír. Vannak, akinek széles körben felhasználható tapasztalatai vannak, melyekben biztonságosan megmaradhatnak annak, amik. Másoknak szűkebb a tere. Mindkét esetben közös viszont az, hogy a történet határait az ellenállás határozza meg. Az ellenállás az a pillanat, amikor a lényed szabadsága visszahőköl a megtapasztalástól, mert fél attól, hogy mivel járhat. Ez az az élmény, amikor megérinted a saját történeted határát. Ebben a pillanatban döntéshelyzetben vagy: vagy fenntartod a történetedet és folytatod az ellenállást, vagy megnyitod a szívedet, és átlépve az ellenálláson, beengeded a tapasztalatot. Ha ezt megteszed, az ismeretlen egy része ismertté válik, és ami korábban ellenállásba ütközött, most megengedetté válik, a lényed szabadsága pedig kibontakozik.

Általában azt hisszük, hogy hasznos önvédelem az, ha valaminek ellenállunk. Ez az elképzelés a legerősebb lakat az egyedi történet kalitkáján. Ha azt hiszed, hogy az összes félelmed hasznos önvédelmi eszköz, azáltal beleegyezel kalitkád rácsainak létébe is. Ha ezt belátod, akkor rá fogsz döbbenni, hogy nem csak a saját tapasztalatod kalitkájának rabja vagy, hanem te a börtönőr is te magad vagy. Minden kalitka rácsa a félelem rácsa, és a saját félelmeidet te magad határozod meg. Ha kimondod, hogy a saját félelmeidet választod, akkor azzal csak azt erősíted meg, hogy te vagy a teremtő. Te Isten vagy, és a teremtőséged elismerése által ezekre a falakra már nem lesz szükség, mivel bízhatsz magadban, hogy nem fogod azt választani, amit nem akarsz megtapasztalni. Te vagy a saját történeted építésze, és te alkotod meg azokat a falakat, amelyek elzárják előled az ellenállást. A fal nem más, mint valami, ami megakadályozza, hogy átsétálj rajta. A saját történeted megteremtésével oda húzol falat, ahol félsz attól, ami azon a ponton túl van. A fal nem hiba: csupán a félelem megjelenési formája. A félelem nem hiba, a félelem csak megengedi az elkülönültségünket. A félelmeden túl húzódik a saját egységed az élettel.

Ha szembenézel félelemmel és ellenállsz neki, azzal a saját magad által teremtett falat bontod le. Ezzel újjá alakítod a saját léted területét és megengeded, hogy abból folyamatosan változó, növekvő táj legyen. Ezzel rá fogsz jönni, hogy azok a falak, melyekkel meghatároztad saját magad, nem téged jelentenek, nem azonosítod velük magadat. Noha hajlamosak vagyunk arra, hogy félelmeinket hagyjuk, hogy meghatározzanak minket, azáltal, hogy befolyásolják viselkedésünket, mégsem vagyunk azonosak velük. Nem vagy azonos a félelmeddel. Félelmed nem más, mint az általad használt eszköz az általad választott meghatározás kifejezésére. Te vagy az, ami választ. Dönthetsz úgy, hogy érvényesnek tartod a félelmeidet, de dönthetsz úgy is, hogy elengeded őket.

A félelem nem rossz. Olyan egyértelmű és mégis olyan bonyolult ezt belátni: ezt felfogva nagy szabadságot vívhatunk ki. A félelem nem a hideg világegyetem téged bántani akaró külső ereje. Nem hiba megtapasztalni a félelmet, és nem kell, hogy szenvedéshez vezessen. A félelem olyan energikus állapot, amelyet a saját lénységed megteremtése során veszel igénybe. Míg a szeretet vonzás, a félelem az eltaszítás – az elkülönültség – létrehozására irányuló kísérlet. A félelem az, ami lehetővé teszi azt, hogy akadály jöjjön létre a lény szabadságának a lényünk, azaz Isten-énünk szabad folyásában. A félelem csak a meghatározások egyik eszköze.

A kettősségen belül a félelem a szeretet ellentéte, és mint ilyen, legalább olyan fontos ezen valóság tapasztalatának megteremtésében, mint maga a szeretet. Ezzel a dualisztikus szeretetre utalok, ami fókuszálható, nem pedig a feltétel nélküli, univerzális szeretetre, ami minden létező egyenlő tiszteletét és elfogadását jelenti. Vonzás sem létezik taszítás nélkül. Ahogy a félelem erejével korlátoztad lényedet, úgy használhatod a szeretetet a lényed szabaddá tételére is.

Ha a félelmet ebben a fényben látod, megérted, hogy csak hasznos eszköz nem pedig béklyó és bilincs. Semmi rosszat nem tettél azzal, hogy a lényedet a félelemmel korlátoztad. Az a vágy hajtott téged, hogy megélhesd azt az egyedi tapasztalatot, amit a történetben élés adhat neked. Léted összes fala jól szolgált téged, és tiszteletben kell őket tartani. Ha ezt megértve bontod le a falakat, akkor könnyű lesz, mert megérted, hogy saját magad vagy a falak létrehozója. Nem lehet úgy lebontani a falat, ha azt hibának tartod.

Ha ezzel az erős meggyőződéssel nézel szembe a félelmeiddel, akkor nem okoz majd szenvedést, mert felfogod saját Isten-énedet. Nem az ördögöt vagy a gonosz hatalmát kell legyőznöd. Semmit sem kell legyőznöd. Csak úgy döntesz, hogy már nem a félelemmel határozod meg magad. Nem fogsz erőnek erejével falakat dönteni. Akkor fogod abbahagyni a falak teremtését, ha úgy döntesz, hogy már nem akarsz az általuk emelt korlátok között élni. Ha belátod, hogy te magad vagy a saját korlátaid teremtője, akkor megtapasztalod, hogy szabad vagy. Ha elengeded a félelmeidet, akkor majd a szíved szeretete által meghatározott állandóan változó világban élsz, és eltűnik az elméd által létrehozott félelem. Szeresd a félelmeidet és azok szabadságodban fognak kibontakozni.”

 

Story Waters