„Az a hittudomány, mely jelenlegi egyházatok intézményét jellemzi, nagyon távol áll a szeretet gyakorló iskolájától. Többet árt, mint használ. Pedig nem kellene ennek így lennie, de így van! Ott, ahol a bárányok megkérdezése nélkül, felülről helyeznek pásztort a nyáj élére, ott valóban birkáknak tartják a híveket azok az emberek, akik magukat pásztornak gondolják. Örülj annak, hogy nem kell közéjük keveredned.

De tanulnod kell! Komolyabban kell venned a Szentírás olvasását, az elmélkedéseket, azokat az imákat, melyek átjárják nemcsak értelmedet, de szívedet is. Többet kell Velem beszélned, és másokkal Rólam. Többet kellene nevemben hálát adnod a mennyei Atyának, és komolyabban kellene kérned Lelkem kiáradását életedre.

"Mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik ezt kérik!" - mondtam /Lukács. 11; 13/. Ezért kellene imádkoznod minden nap. Neked nagy szükséged lenne olyan istenélményekre, melyek bensőleg szabaddá tudnának tenni az egyházatok emberarcának torz vonásaitól.

Semmi értelme olyan templomba járni, ahonnan nem a szeretet és béke légkörét viszitek el magatokkal. Komolyan rá kell ébredned arra, hogy nem vagy már gyerek, akit csak úgy fel lehet pofozni lelkileg a templomban. Neked nem nyakörvvel a nyakadban kell hitoktatást végezned, hanem az Én Lelkem irányítása alatt kell tanúságot tenned mellettem úgy, hogy az vonzó legyen azok számára, akik már rég kiábrándultak a papi basáskodásokból, s ugyanakkor nem akarják magukat elkötelezni olyan szektáknak, melyekről érzik, hogy tiszavirág életükkel úgyis hamarosan lecsengenek, s csak az marad meg belőlük, ami Velem azonos bennük. Ez utóbbi pár szó természetesen érvényes a ti egyházatokra is!

Csak a vak nem látja, hogy a hatalmaskodó egyházi intézmények ideje már lejárt a gondolkodó emberek szemében, mikor vallásról van szó. Ma már sem máglyákat nem tudnak gyújtani papjaitok, sem börtönökkel nem tudnak ijesztgetni benneteket. Igazán már a pokollal sem, mert egy gondolkodó ember, aki papjaitok életét szemléli, ezekben annyi kivetnivalót talál, hogy komolytalannak érzi a kárhozattal ijesztgető szavak súlyát szájukból. Gondolkodó emberek tudják, hogy Istennek nincs szüksége sem papokra, sem hívekre. Az embereknek van szükségük Istenre, akihez ma könnyebben kerülnek közvetítő nélkül, mint a mai úgynevezett főközvetítőkkel.

Ne érts félre! Tudom, hogy szükségetek van lelkészekre. De nektek kell eldöntenetek, hogy kik legyenek azok, akik segítségében bizakodhattok. Vagy inkább így mondom: Rajtatok keresztül akarom Én szolgálatban mellétek állítani azt, akit e feladatra fölkérek. Vagytok már olyan nagykorúak, hogy erre fölhasználhatlak benneteket.”

 

Dombi Ferenc (A Hang 6/475.)