„A szeretetnek nem szabad követelőzőnek lennie, mert akkor elveszíti a szárnyát, és nem tud szállni. Gyökeret ver a földben, nagyon földi lesz; akkor pedig nem más, mint kéjvágy; és boldogtalanságot hoz, nagy szenvedést. A szeretetnek nem szabad feltételekhez kötöttnek lennie, nem szabad elvárásokat támasztanod vele szemben. Egyszerűen önmagáért kell léteznie – nem valamilyen jutalomért, nem valamilyen eredményért. Ha indíték vezérli, szereteted nem válhat az égbolttá. Akkor az indítékra korlátozódik; az indíték lesz a meghatározója, a határa. Az indíték nélküli szeretetnek nincsenek határai: tiszta ujjongás, kitörő öröm, a szív illata.

 És abból, hogy nem vágyik semmilyen eredményre, egyáltalán nem következik, hogy nem születik eredménye; épp ellenkezőleg, ezerszámra szüleik, mert bármit adjunk a világnak, az visszatér, visszaverődik. A világ visszhangos hely. Ha haragot indítunk útjára, harag jön vissza; ha szeretetet adunk, szeretet jön vissza. De ez egy természetes jelenség; felesleges gondolkodnod róla. Elég, ha bízol abban; önmagától történik. Ez a karma törvénye: bármit vetsz, azt aratod; bármit adsz, azt kapod. Tehát felesleges gondolkodnod róla, mert automatikus. Gyűlölj, és gyűlölni fognak. Szeress, és szeretni fognak.”

 

Osho (Mindennapra)

 

 

„Amennyiben valamilyen érdekem fűződik ahhoz, hogy jó legyek, vajon az eredmény valóban jóságnak nevezhe­tő-e? Esetleg a jóság teljes mértékben elválasztható a jóra törekvés belső késztetésétől, amelynek mindig van valami oka? A jó valóban a rossz és gonosz ellentéte? Minden dolog magá­ban hordozza saját maga ellentétének csíráját is. Létezik kapzsi­ság és létezik nem-kapzsiság, mint eszmény. Amikor az elme törekszik a kapzsiság tagadására, amikor próbál nem kapzsi len­ni, akkor is harácsol, mivel válni akar valamivé. A kapzsiságba beletartozik a vágyakozás, szerzés és gyarapodás. Ha az elme felismeri, hogy nem éri meg kapzsinak lenni, akkor arra törekszik, hogy ne legyen mohó, pedig az indíték ugyanaz maradt: válni valamivé, megszerezni valamit. Amikor az elme nem akar akarni, attól még az akarás és a vágy gyökerei megmaradnak. Ezért a jóság nem a gonoszság ellentéte, hanem attól telje­sen eltérő állapot. Vajon milyen ez az állapot?

A jóságnak nyilvánvalóan nincs indítéka, mivel minden motiváció alapja az én, amely nem más, mint az elme önközpontúsága. Akkor pedig mit értünk jóságon? Az biztos, hogy jóság csak a teljes odafigyelés állapotában lehetséges. A figye­lemnek nincs indítéka. Van-e figyelem, amikor valami motiválja? Ha odafigyelek, hogy megszerezzek valamit, akkor az szerzési vágy – lehet jó vagy rossz –, nem figyelem, hanem figyelemelvonás. Megosztottság. Jóság csak akkor lehetséges, amikor teljes a figyelem, amelyből hiányzik a lét vagy nemlét irányába mutató erőfeszítés.”

 

Jiddu Krishnamurti (Az élet könyve)

 

 

„Amint adsz, úgy fogsz te is kapni. Ezek nem csak üres szavak, hanem ez a törvény. Amint megéled ezeket a szavakat, és átülteted őket a gyakorlatba, látni fogod, milyen csodálatosan iga­zak. Tapasztalni fogod, hogy amint elkezded adni, amid van, egyre többet és többet adnak neked is. Ne félj semmitől, ne tarts vissza magadnak semmit; egyszerűen csak adj, és egyre csak adj! A nyílt és ne­mes szív, amely nagylelkűen ad, csak a legjobbat vonzza magához. Legyen a te szíved is nyílt és ne­mesen adakozó, hogy ne tarts vissza semmit, és le­gyen benne örökre a szívedben az adakozás szelle­me. Találd meg azt, amid van, és amelyből adni tudsz, és utána add, teljesen mindegy, hogy mi az, mert minden ajándék, amelyet felajánlanak, segít tökéletesíteni az egészet, a teljességet. Ne várj arra, hogy majd valaki más kihúzza belőled az ajándékaidat, hanem adjál készségesen abból, amid van. Amint így teszel, látni fogod, hogy az, amit adsz, hol illeszkedik a teljességbe, az egészbe, hasonlóan ah­hoz, mint amikor a kirakós játék valamely kis darab­ja bekerül az őt megillető helyre, és azzal kiegészít­heti a teljes képet.”

 

Eileen Caddy (Nyisd meg lelked ajtaját)