„Isten számára minden, ami létezik, szép és jó és igaz; csak az emberek látnak bizonyos dolgokat jónak, s másokat rossznak.”

Kerényi Károly (Hérakleitos múzsái vagy a természetről)

„És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.”

1 Mózes 1:31

„A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.”

1 Mózes 2:16–17

 

 

„Az elme léte a felosztáson, a szétválasztáson alapul. Ha nem osztod fel a dolgokat, az elme eltűnik. Az elmét a dolgok felosztása tartja életben. Mindig ellentéteket kreál. Ilyeneket mond, hogy „kedvellek – utállak”, „szeretlek – gyűlöllek.” Az elme azt mondja, hogy „ez gyönyörű – az ronda, ez kötelező – az tilos”. Az elme maga a választás. Ezért mondja mindig Krishnamurti, hogy ha nem választasz, eljutsz az elmenélküliség állapotába. Választás nélkül maradni pedig annyit tesz: felhagyni azzal a szokással, hogy egyfolytában részekre osztod a világot.

Gondold csak meg, ha az ember eltűnne a földről, vajon maradnának gyönyörű dolgok? És rondák? Maradna utána bármi is, ami jó? Es maradna bármi, ami rossz? Minden ilyen kettősség szépen elpárologna az emberiséggel együtt. Pedig közben a világ maga pontosan ugyanolyan maradna. A virágok kinyílnának, a csillagok haladnának a maguk útján, a Nap is szépen felkelne minden reggel – minden menne ugyanúgy, mint eddig. Az emberrel csak ez a felosztás tűnne el. Az ember osztja fel a világot. Az ember azt jelenti: elme.

Ez a lényege a Bibliából jól ismert történetnek is. Isten azt mondta Ádámnak, hogy ne egyen a tudás fájáról. Talán helyesebb lett volna a „tudás fája” helyett „elme fáját” mondani. Így akár az egész történet a zenből is eredhetne. Mert pontosan erről van szó. A tudás fája az elme fája, különben miért akarná Isten, hogy a teremtményei tudatlanok maradjanak? Nem, ő csak annyit akart, hogy elme nélkül éljenek. Azt szerette volna, ha úgy élnek, hogy közben nem osztanak fel mindent, hogy a mindenséggel egységben és összhangban éljenek. Ez a lényege Adám és Éva történetének. És ha egy zen mester kommentálja, vagy ha én kommentálom, azt mondom: „Fordítsuk ezt inkább úgy tudás fája helyett, hogy az elme fája”. És az egész máris érthetővé válik.

Isten azt akarta, hogy Ádám elme nélkül éljen. Éljen, de közben ne ossza fel az életet, és akkor megtapasztalhatja az élet elképesztő intenzitását. Mert ha kettéosztod a dolgokat, az téged is ketté fog osztani. Megfigyelted már? Amikor valamit kettéosztasz, valamit részeire bontasz, valami összemegy benned, valami eltörik. Amint azt mondod, hogy „kedvelek valakit”, azzal kinyújtod a kezed az illető felé. Amikor azt mondod, „nem kedvelem”, visszahúzod a kezed. Nem vagy nyitott az életre a maga teljességében. Isten azt akarta, hogy Adám maradjon teljes, maradjon totális.

A bibliai történet lényege pedig az, hogy amíg az ember meg nem szabadul újra a tudástól, nem engedik vissza Isten kertjébe. Jézus elvetette a tudást. Ezért tűnik ő olyan abszurdnak, olyan ellentmondásosnak. Amit Ádám művelt Isten ellen, azt Jézus eltörölte, kitörölte az emberi tudatosságból. Ádám kijött az édenkertből, Jézus meg szépen visszament. De mégis hogyan? Úgy, hogy eldobta magától az elmét, felhagyott azzal, hogy mindent állandóan felosszon.

Az elme csakis úgy tud működni, ha állandóan felosztja a dolgokat. Próbáld ki egyszer, hogy nem ezt teszed. Ha látsz egy virágot, ne mondd, hogy gyönyörű. Nem kell. Anélkül is gyönyörű, hogy mondanád. Attól nem lesz szebb, hogy ezt még ki is mondod. Akkor meg minek?”

 

Osho (Jóga: Túl téren, időn és vágyakon)

 

„A rossz cselekedetek és a jótettek eszméin túl van egy mező. Ott találkozunk.”

Rumi

„Az 1. szabály arra, hogy az Édenkertben maradj: ne vegyél a gyümölcsből, mely a jó és a rossz tudásának fáján terem. Az, akik vagyunk, mindezektől érintetlen marad.”