„Sok olyan tény van, ami nincs benne a Bibliában. Akiknek a Biblia az Istenük, azok bálványimádók akkor is, ha ezt képtelenségnek tartják magukra nézve. Azért bálványimádók, mert nem a Biblia azonos Velem, hanem az Én Szent Lelkem! Aki tehát a Bibliát Velem azonosítja, az bálványimádó!”

 

Dombi Ferenc (A Hang 7/542.)

„A szeretet vad, és abban a pillanatban, hogy megpróbálod háziasítani, elpusztítod. A szeretet a szabadság, a vadság, a spontaneitás forgószele.

Nem tudod irányítani, nem tudod szabályozni a szeretetet. Ha szabályozott, akkor halott. A szeretetet csak akkor lehet irányítani, ha már megölted. Ha élő, ő irányít téged, nem pedig fordítva. Ha élő, a hatalmában tart téged. Egyszerűen elveszel benne, mert nagyobb nálad, hatalmasabb nálad, elsőbb nálad, lényegibb nálad.

Ugyanígy jön el Isten is. Ugyanúgy, ahogyan a szeretet jön hozzád, Isten is eljön. Isten is vad, vadabb, mint a szeretet. Egy civilizált isten egyáltalán nem Isten. Az egyház istene, a templomok istene csak egy bálvány. Isten már régen eltűnt azokról a helyekről, mert őt nem lehet bebörtönözni. Azok a helyek Isten sírhelyei.

Ha meg akarod találni Istent, elérhetővé kell lenned az élet vad energiái számára. A szeretet az első felvillanás, az utazás kezdete. Isten a tetőpont, a csúcs, de Isten forgószélként érkezik. Gyökértelenné tesz, hatalmába kerít. Darabokra zúz. Meggyilkol és feltámaszt. Mindkettő lesz: a kereszt és a feltámadás.”

 

Osho (Mindennapra)

 

 

„Isten nem az, amit látsz, nem az, amit hallasz, nem az, amit gondolsz. Nem az, amiben hiszel, mert az gondolat, a hit gondolat. Hiszel Istenben, pedig Ő nem az, amit az emberek itt csodálnak, mert számodra az végső soron egy mentális bálvány. Egy ideológia. Te Istenben hiszel, s a melletted élő ember mondjuk a kommunizmusban hisz. Ez két ideológia. Tehát nem az, amit az emberek itt imádnak. Nem az, amit az elme gondol, nem az, amiben az elme hisz, hanem az, ami lehetővé tesz minden gondolkodást, minden hitet, minden érzékszervi érzékelést. A forma nélküli, amelyből minden forma kiemelkedik. Ez a legbenső Én, a Lényeg, ami az életedben összekeveredik a formákkal. Az Én összekeveredik a formákkal. A legmélyebb, a legbensőbb Én.

Itt pedig, az az áldás és a kegyelem, hogy ebben az erőtérben szinte „előhúzatik” belőled, a háttérből, a formációk mögül. És ez benned válaszol, mert észreveszi önmagát a külvilágnak tűnő dolgokban, és –„Ó!”… Tehát ez a nyugodt, éber jelenlét állapota, ami felbukkan. Ennek hiányában kizárólag a szenvedés és a tragédia juttathat el ebbe az állapotba. A formák összeomlása, amelyek eltakarták a forma nélkülit. Ez a spirituális tanítás áldása. Megtakarítja a szenvedést. Rengeteg időt takarít meg! A szenvedés ugyanis időt igényel.

Végül úgyis eljutsz oda, még több szenvedés révén. Az eddig átélt szenvedésed elég volt ahhoz, hogy idehozzon. Nélküle nem jöttél volna ide el. Tehát hatott. A szenvedés hat, ez kétségtelen. De időbe telhet, mire valóban hatni kezd. Hosszú ideig a szenvedés növelheti az egós jellegű illúziót, az összehúzódottságot, a sűrűséget, de mindig elérkezel egy ponthoz, amikor megtörténik az önrombolás, és a sűrűség, a nehézség már képtelen tovább fenntartani magát. Így csinál: -„Ó!”.. Mint amikor rétegek hullanak le. –„Ó!”.. És ekkor néha azok, akik átélték ezt, visszatekintenek a szenvedésükre, és azt mondják: -„Micsoda rémálom volt!”.. És miközben mesélnek róla, rájönnek, valójában mennyire álomjellegű volt. Mindaz a szenvedés, amit átéltek. Most, hogy felébredtek, azt mondják: -„Micsoda rémálom volt!”

És amikor elkezdenek tanítani, néha a szenvedés illúziójáról beszélnek. Annak irreális voltáról. Jelen helyzetükből nézve, onnan, ahova eljutottak, ez a felismerésük igaz. Ám nem tűnik igaznak, amikor éppen átéled a fájdalmat. Persze, ezt is újabb hitté teheted. Elmehetsz olyan tanítóhoz, aki azt mondja: „minden szenvedés illúzió”. És azt mondhatod: „rendben, elhiszem”. Tovább szenvedsz, és azt mondogatod: „ez illúzió, ez illúzió”. Holott ez csak egy útjelző. „A szenvedés illúzió” állítás csak egy útjelző. Egy nap ez a kis útjelző talán megérint benned valamit.

A bolygónk súlyos a fájdalomtól. Emberi fájdalomtól. A bolygó erőtere. Már régóta termelődik fájdalom ezen egós jellegű illúzió következtében. Minden egyes ember maga teremti meg a fájdalmat magának. A fájdalmas formaidentitást. Ha nem tudod, ki vagy, az szenvedés. Ha nem tudod, ki vagy a forma mögött, az szenvedés. Így komplett világot teremtettek ebből a tudatállapotból, és rengeteg fájdalmat teremtettek ebből az elsődleges illúzióból. Ez az illúzió ugyanis beleáramlik mindabba, amit teszel, gondolsz, vagy átélsz. Mindent átszínez és eltorzít ez az illúzió. Ez pedig, előbb-utóbb mindig szenvedésbe csap át.”

 

Eckhart Tolle (Az örökkévaló megérintése)