„A bölcs észrevehetetlen: tudásával nem hivalkodik, csak érezzük jelenlétét; mértéktartó: mélységeit nem herdálja kis dolgokra; szerény: e mélység számára, akár egy vízcsepp; méltósága senkit nem bánt: nem örül, ha ünneplik, és nem fáj neki, ha gúnyolják; természetes, akár a felkelő nap: tudása tiszta égbolt, melyet nem zavar a felhők átvonulása; hallgatással többet ér el, mint száz beszéddel: nem szava, hanem lénye a példaadó; élő tükör: ha a szemébe nézel, megpillanthatod a mindenséget; ajtaja mindig nyitva áll: ha belépsz rajta, kitárul előtted a világ.”

Hioszi Tatiosz (A bölcs ember könyve)

 

„A bölcs azt mondja:

„Az Igaz Ember gondolkodni tanít, kimeríthetetlenül.

Az Igaz Ember mindenkit védelmez s elfogad.”

Így kell másokhoz közeledni.

Jó és rossz jön-megy az életben; most jön a jó, s aztán jöhet a rosszabb periódus, de ami változatlan és örök, hogy az Igaz Ember mindenből tanul, s szüntelenül tanít – még a halála pillanatában is. Toleranciája nem ismer határokat: nagy az Isten állatkertje, benne minden lény más, de szeretetre méltó s az ő védelme alatt áll!

Ezt a mondást gyakran hordozzák tárcájukban azok a vezetők, akik virágzóvá tették vállalkozásaikat.

A beteljesülés akadálya a tudatlanság s az összeférhetetlenség. A kettő összefügg. Aki megérti a másságot: bölcs.

Az Igaz Ember jele benned, hogy tudni akarsz, s tudóvá teszed környezetedet – s kivétel nélkül mindenki, bárki és bármilyen, védőszárnyaid alá kerül.

Először megszereted – s utána tanítod őket! (Óvakodj a szeretet nélküli tanítástól! Az csak agitáció – ami pedig ártalmas!)

Amikor az emberek érzik, hogy megérted, szereted s óvod őket (sokszor a saját hülyeségüktől!), akkor szívesen tanulnak majd tőled, és jó érzéseik tudássá nemesednek.

Nagy eredményekhez nemcsak „pozitív” érzés, de tudás is kell. Nemcsak érezni, tudni is kell, mit, miért!

Néha, amikor elfogadtam másokat olyanoknak, amilyenek: kivirágzott körülöttem az élet! Itt nem „toleranciáról” volt szó! Nem arról, hogy csupán eltűrtem, hanem megértettem őket! Óriási különbség valakit elviselni vagy mélyen megérteni, s másságát megszeretni!”

 

Müller Péter (Jóskönyv)