„Miközben ezt olvasod, egyszerűen lazíts. Lazítás közben vedd észre, ha cselekvési hajlamod támad, hogy csinálj valamit ezzel a pillanattal, hogy megpróbáld megtartani, vagy eltaszítani azt. Azt javaslom, az összes ilyen hajlam épüljön azon közlés és a mély önismeret elleni valamilyen védekezés köré, hogy te valójában nem vagy individuális test, hogy valójában nem vagy személy, hogy egyáltalán semmi nem vagy. Az „egyáltalán semmit” az elme félelmetes gondolatnak tekinti: a halál, az értéktelenség, a szükségtelenség gondolataként. A testtel és a gondolatokkal való mély azonosulás miatt ez a félelem nagyon erős lehet.

Az elmének a semmiség elleni, üresség elleni védekezési mintái ebbe a félelembe csomagoltan találhatók. Ezek a minták a félelem stratégiai válaszai. Az elme nagyon gyorsan akcióba képes lépni: „Igen, de mit jelent ez? Ez nem lehet úgy. Hogy leszek képes elvégezni a munkámat?” Csak ebben a pillanatban, hagyd, hogy minden ilyen gondolat alábbhagyjon. Hagyd, hogy elméd megpihenjen a semmiben – semmivé váljon, semmit se csináljon, semmit se birtokoljon, semmit se szerezzen, semmit se tartson meg. Ha ebben a pillanatban képes vagy ténylegesen, készségesen, tudatosan, egyszerűen teljesen semmivé válni, egy szempillantás alatt felfedezheted a békét, az expanziót, a semmiséggel járó határtalanságot.

Az igazság az, hogy te valóban semmi vagy, de ez a semmi teljes, egész, végtelen, mindenben benne van, és mindenhol ott van. Ez a semmi tudatában van önmagának. Eleve egész, hiánytalan, és kiteljesedett. Ez az elképesztő irónia. Ami elől futsz, és amit keresel, egy és ugyanaz!

Tudom, elkerülhetetlenül tapasztalnod kell legalább egy jelét vagy visszhangját a jelen lévő határtalan békének. Ez a te valódi, mindig jelen lévő identitásod visszhangja. Akárhány stratégia keletkezik az elmében – tenni, megtartani, elrejteni, megvédeni, vagy oltalmazni – ez a határtalan béke mindig jelen van, és ez a te valódi menedéked. Ez valójában a te igazi arcod. Nem kell évekig spirituális gyakorlást folytatnod, hogy igazi arcodat megtaláld, mivel az mindig jelen van. Jobb emberré sem kell válnod, hogy igazi arcodat megtaláld. Éppen most, pontosan ott, ahol vagy, ragyog valódi arcod, akármilyen képet alkotsz magadról. De valójában egyáltalán nincs arca, nincs neme, nincs napirendje. Egyszerűen önmagától ragyog, ragyog mint a ragyogás.

Gyakran megkérdeznek, miért tévesen önazonosítjuk, és fedjük el első helyen valódi arcunkat. Sok spirituális és metafizikai elmélet létezik ennek magyarázatára, de az egyik, számomra a legérzékletesebb szerint, igazi arcunk felfedésének rendkívüli gyönyörűsége csak arcunk elfedésének rendkívüli szenvedése által válik lehetségessé. Biztos vissza tudsz emlékezni az izgalomra, amit „bújócska” közben átéltél, mint gyermek. Emlékezhetsz rá, hogy a rejtőzés izgalma rövid idő múltán csökken, és utána vágy ébred a megtalálásodnak az izgalmára.

Ha életed során vágy ébredt, hogy meg legyél találva, akkor ideje van a megtalálásodnak. Eljött az ideje, hogy abbahagyd a semmiség fogalma elől való rejtőzködést, és visszatérj a semmiség igazságához. Ideje, hogy megpihenj benne. Akkor látni fogod, hogy a téves önazonosság szokása, a kontroll és a rejtőzés stratégiái, a rejtőzés szükségességének kondicionált hiedelmei, mind lelepleződnek, szabadságot biztosítva számodra, hogy egyszerűen csak legyél.

Mint tapasztalat, az individualizáció ereje csodálatos, és nincs semmi baj vele. De ez egy rejtőzési tapasztalat. Ez az individuumként való teljes elrejtőzés tapasztalata. Most a teljességnek lehetősége van a ragyogásra, az individuum leleplezése révén. Mindehhez szükség van a készenlétedre, a hajlandóságodra, hogy kinyilatkoztasd, hogy „igen, most valóban készen állok, hogy meg legyek találva”.

Természetesen, mivel évmilliók óta rejtőzködsz ennek a partikuláris genetikus formának valamilyen változatában, hatalmas erők fognak jönni és mondják majd, „Ne, még ne, ne teljesen, egy kicsit később. Ez nem a megfelelő pillanat.” Én viszont azt mondom, hogy igen, most, itt van az ideje a megtalálásnak, még ha a múlt mindezen erői előtörnek is. Azután a kondicionálás ezen erői válnak az üzemanyagává a hazavezető utadat megvilágító hatalmas máglyának. Kérd fel minden kondicionáltságodat, álljanak ennek a tűznek a fényébe, hogy felfedjék önmagukat a valódi önkutatás fényében.”

 

Gangaji (A zsebedben lévő gyémánt)

 

 

„Ahhoz, hogy megismerjünk valamit, el kell veszítenünk.

Mindenki letér a belső világába, belső terébe vezető útról, és lassanként éhezni, sóvárogni kezd utána.

 Éhség támad benne, szomjúságot érez. Hívás érkezik legbensőbb énjétől, hogy térjen haza, és az egyén utazni kezd. Ezt jelenti keresőnek lenni. Visszatérés abba a meleg, belső térbe, amelyet egy napon elhagytunk. Nem szerzel vele semmi újat.

Olyasmit szerzel vele, ami mindig is ott volt, most mégis nagy nyereség lesz, mert végre először látni fogod, mi is az. Amikor utoljára abban a térben voltál, magától értetődőnek tekintetted.

 Képtelenek vagyunk tudatosítani magunkban valamit mindaddig, amíg el nem hagytuk. Ezért minden jó. Az eltévedés is jó. A bűnbeesés is jó, mert ez a szentté válás egyetlen módja.”

 

Osho (Mindennapra)

 

 

„Erőteljes spirituális gyakorlat: adott esetben tudatosan hagyni az ego megkevesbedését, ahelyett, hogy megpróbálnád azt helyreállítani. Javaslom, időről időre kísérletezz ezzel! Ha például valaki kritizál, hibáztat vagy becsmérlő szavakat vág a fejedhez, ahelyett, hogy azonnal visszavágnál vagy védekeznél, ne tégy semmit! Hagyd, hogy az énképed megcsorbított legyen, és figyeld éberen, mit érzel mélyen, belül! Néhány másodpercig esetleg kellemetlen lesz. Mintha összementél volna. Ezt követően azonban egyfajta belső tágasságot érezhetsz, ami rendkívül eleven. Te magad csöppet sem zsugorodtál. Történetesen még meg is nőttél. Ekkor lenyűgöző felfedezést tehetsz: rájössz, hogy amikor valamilyen vonatkozásban látszólag megkevesbedtél, ám arra egyáltalán nem reagálsz – nem csupán kívül, de magadban sem –, akkor semmi valódi sem kevesbedett meg; rájössz, hogy „kevesebbé” válva valójában több lettél. Amikor már nem véded, illetve nem kísérled meg erősíteni a formádat, akkor kilépsz a formával, a mentális énképpel való azonosulásból. Azáltal, hogy (az ego szemszögéből nézve) kevesebbé válsz, valójában kitágulsz, és helyet teremtesz a Létnek, hogy az előemelkedhessen. Ekkor a látszólag meggyengült formán átragyoghat az igazi erőd, az, aki a formán túl te magad vagy. Ezt érti Jézus azon, hogy „tagadd meg magad” vagy „tartsd oda a másik arcodat is”.

Szavai természetesen nem azt jelentik, hogy kérj ütlegelést, vagy hogy válj tudattalan emberek áldozatává. A helyzet olykor éppenséggel azt követeli meg, hogy félreérthetetlen szavakkal közlöd ez illetővel: „Álljon meg a menet!” Egós jellegű védekezés nélkül ERŐ lesz a szavaid mögött, ám reaktív erő nem. Szükség esetén mondhatsz valakinek határozottan és egyértelműen nemet, s az „minőségi nem” lesz – ahogy mondani szoktam –, ami mentes minden negativitástól.

Ha nem óhajtasz különleges személy lenni; ha elvagy azzal, hogy nem emelkedsz ki, akkor az univerzum EREJÉRE hangolod magad. Ami az ego számára gyengeségnek tűnik, az történetesen az egyetlen igazi ERŐ. Ez a spirituális igazság homlokegyenest ellenkezik jelenkori kultúránk értékeivel és azzal a viselkedéssel, amire az embereket az kondicionálja.

Ahelyett, hogy hegy próbálnál lenni – tanítja az ősi Tao Te King – „légy az univerzum völgye!” Ily módon visszaállítódtál az „egészségre”, és így „minden megadatik néked”.

Ehhez hasonlóan Jézus is azt tanítja az egyik példabeszédében: „Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb. Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát felmagasztalja, azt megalázzák, aki magát megalázza, azt felmagasztalják.”

A gyakorlat másik része: tartózkodj attól, hogy az én megerősítése céljából hencegj, ki akarj emelkedni. Különlegesnek igyekezz mutatkozni, másokra jó benyomást próbálj tenni, vagy magadnak figyelmet követelj! Beletartozhat ebbe az is, hogy alkalmasint csöndben maradsz, amikor mindenki elmondja a véleményét. Figyeld meg, mit érzel!”

 

Eckhart Tolle (Új Föld)