„Saját világodnak Te vagy a középpontja. Vállald! Aki nem tartja fontosnak magát, az másokat is alábecsül. Egy olyan társadalomban, ahol nem fontos az egyén, elzüllik. Ha hívő vagy, tudnod kell, hogy az Isten figyel rád. Ha szabadgondolkodó vagy, tudnod kell, hogy rád, az emberre hárul a felelősség az értelmes életért, itt a földön. Nem mindegy tehát, hogy mit cselekszel, hogyan viselkedsz. Saját fontosságod tudata szüli meg a tiszteletet önmagad iránt. Önmagad tisztelete – tiszteletet szül a másik ember iránt. Együtt vagytok az emberiség, közös felelősséggel.”

 

Popper Péter (A belső utak könyve)

 

 

„Ettől a pillanattól kezdj úgy gondolni magadra, hogy te magad vagy az életed és a világod oka.

 Ez a kereső lét jelentése: teljes felelősséget vállalni a saját létezésedért.

A boldogtalanságnak nincs külső oka; az ok belső. Szüntelenül magadon kívülre hárítod a felelősséget, de ez csak mentegetőzés.

 Igen, a boldogtalanság ravaszát a külvilág húzza meg, de nem a külvilág hozza létre. Amikor valaki megsért, a sértés kívülről érkezik, de a harag benned van. A haragot nem a sértés teremti, nem a sértés hatása. Ha nem lenne benned haragenergia, a sértés hatástalan maradna. Egyszerűen elmenne melletted, és nem zavartatnád magadat miatta.

 Az okok nem az emberi tudatosságon kívül léteznek; az okok benned léteznek. Te vagy az életed oka, és ennek megértése az egyik legalapvetőbb igazság megértése. Ennek megértésével veszi kezdetét az átalakulás utazása.”

 

Osho (Mindennapra)

 

 

„Végső soron nem vállalsz felelősséget az életért, amíg nem vállalsz felelősséget ezért a pillanatért – a mostért. Ugyanis a most az egyetlen hely, ahol az élet föllelhető.

Felelősséget vállalni ezért a pillanatért azt jelenti: belsőleg nem ellenkezni a most „ilyensége” miatt, nem vitatkozni azzal, ami van. Azt jelenti, hogy összhangban vagy az élettel.

A most úgy van, ahogy van, mert nem lehet másképp. A fizikusok manapság megerősítik azt, amit a buddhisták mindig is tudtak: nem léteznek elszigetelt dolgok vagy események. A felszíni megjelenés mögött valamennyi dolog összefügg egymással. Része azon kozmosz teljességének, amely előidézte a formát, amelyet ez a pillanat fölvesz.

Amikor igent mondasz arra, ami van, magának az életnek az erejével és intelligenciájával kerülsz összhangba. Csak ekkor válhatsz a világban a pozitív változás elősegítőjévé.

Egy egyszerű, ám radikális spirituális gyakorlat: elfogadni azt, ami a mostban megjelenik, bármi is legyen az – belül is, kívül is.

Amikor figyelmed a mostra irányul, éber vagy. Olyan érzés, mintha álomból ébrednél. A gondolat álmából, a múlt és a jövő álmából. Oly érthető, oly egyszerű! Nem marad hely a problémagyártásra. Csak ez a pillanat van, úgy ahogy van.

Ha figyelmeddel a mostba lépsz, azonnal rájössz, hogy az élet szent. Amikor jelen vagy, megszenteltséget találsz mindenben, amit csak észlelsz. Minél inkább a mostban élsz, annál jobban érzékeled a Lét egyszerű, ám mégis mély örömét, és az egész élet megszenteltségét.

Legtöbben összekeverik a mostot azzal, ami a mostban történik, pedig a kettő nem ugyanaz. A most mélyebb annál, mint ami benne zajlik. A most a tér, amiben a történés lejátszódik. Ne keverd hát össze ezen pillanat tartalmát a mosttal! A most mélyebb, mint bármely tartalom, ami benne megjelenik.

Amikor belépsz a mostba, kilépsz elméd tartalmából. A gondolatok szüntelen áramlása lelassul. A gondolatok már nem kötik le teljes figyelmedet, nem szívnak be teljesen. Rések jelennek meg a gondolatok között: tágasság és belső csend. Kezded megérteni, mennyivel hatalmasabb és mélyebb vagy, mint a gondoIataid.

Életed tartalmát gondolataid, érzelmeid, érzékeléseid és élményeid alkotják. Az „életem” az, amiből az éntudatodat származtatod, és az „életem” egyenlő annak a tartalmával – legalábbis ezt hiszed.

Folyamatosan szem elől téveszted a legnyilvánvalóbb tényt: a legmélyebb „ÉN VAGYOK” érzésednek semmi köze ahhoz, hogy mi történik az életedben. Annak semmi köze a tartalomhoz. Ez az „ÉN VAGYOK” érzés azonos a mosttal. Az mindig ugyanaz marad. Gyermekkorban és idős korban, egészségben és betegségben, siker és kudarc idején az „ÉN VAGYOK” a most tere –, annak legmélyebb szintjén, változatlan marad. A legtöbben ezt általában összetévesztik a tartalommal, s emiatt az „ÉN VAGYOK”-ot vagy a mostot csak halványan és közvetett módon, életük tartalmán keresztül tapasztalják meg. Más szóval: létezésed tudatát elhomályosítják a körülmények, a gondolataid folyama és ezen világ számos, ilyenolyan dolga. A mostot elhomályosítja az idő.

Emiatt pedig megfeledkezel a Létben gyökereződésedről, isteni valóságodról, és elveszíted magadat a világban. Zavar, harag, depresszió, erőszak és konfliktus jelentkezik, amikor az emberek elfelejtik, hogy kik is ők valójában.

Pedig milyen könnyű is emlékezni az igazságra és így hazatalálni! Ehhez csak ennyit kell tudni: Nem a gondolataim, az érzelmeim, az érzékszervi érzékeléseim és az élményeim vagyok. Nem az életem tartalma vagyok. Élet vagyok. Az a tér, amelyben minden dolog történik. Tudatosság vagyok. A most vagyok. ÉN VAGYOK.”

 

Eckhart Tolle (Megszólal a csend)