„Az első lépés a felébredéshez az, hogy elég becsületesek legyetek bevallani önmagatoknak, hogy ez nem tetszik nektek. Nem akartok boldogok lenni. Tegyünk egy kis próbát? Lássuk tehát! Pontosan egy percetekbe kerül majd. Be is csukhatnátok a szemeteket, amíg elvégzitek, nyitva is tarthatnátok. Nem igazán számít. Gondoljatok valakire, akit nagyon szerettek, aki közel áll hozzátok, valakire, aki fontos számotokra, és gondolatban mondjátok neki: "Inkább a boldogság legyen enyém, mint te." Figyeld, mi történik! "Inkább a boldogság legyen enyém, mint te! Ha választhatnék, nem kérdéses, a boldogságot választanám." Közületek hányan érezték magukat önzőnek, miközben mondtátok? Úgy tűnik, sokan. Látjátok, milyen agymosást kaptunk? Nézzétek, oly mértékben agymosottak vagyunk, hogy azt gondoljuk: "Hogy lehetek ennyire önző?" De nézd meg, ki az önző! Képzeld, amint valaki neked mondja: "Hogy lehetsz annyira önző, hogy helyettem inkább a boldogságot választod?" Nem éreznéd, hogy olyasmit kellene válaszolni, mint: "Megbocsáss, de hogyan lehetsz te annyira önző, hogy te követeld, hogy én a boldogság helyett inkább téged válasszalak?"

Egy asszony egyszer elmondta nekem, hogy amikor gyerek volt, egy milwaukeebeli jezsuita templomban adott lelkigyakorlatot az ő jezsuita unokatestvére, aki az ilyen összejöveteleket mindig e szavakkal kezdte: "A szeretet próbája az önfeláldozás, mércéje az önzetlenség." Ez aztán nagyszerű! Megkérdeztem tőle: "Szeretné ön, ha az ön iránti szeretetem a boldogságomba kerülne?" Azt felelte: "Igen." Hát nem elragadó? Nem lenne csodálatos? Ő szeretne engem az ő boldogsága árán, és én szeretném őt az én boldogságom árán, úgyhogy két boldogtalan ember lenne, de sokáig éljen a szeretet!”

 

Anthony de Mello (Ébredj tudatára!)

 

 

„Ha egyre boldogtalanabbá válsz, akkor töretlenül haladsz az egománia útján. Ha viszont egyre nyugodtabbá, boldogabbá, összeszedettebbé válsz, s mindjobban elcsitulsz, akkor a másik úton jársz – az önszeretet útján. Ha az ego útját járod, akkor kártékony leszel másokra – mivel az ego megpróbálja elpusztítani a „másikat”. Ha az önszeretet irányában haladsz, az ego el fog tűnni. Amikor pedig az ego tovatűnik, meg fogod engedni a másiknak, hogy önmaga legyen; teljes szabadságot adsz neki. Ha nincs egód, nem tudod bebörtönözni a szeretett lényt; nem zárhatod ketrecbe.

Inkább lehetővé teszed, hogy sasként szárnyaljon a magas égben. Megengeded neki, hogy önmaga legyen; korlátozás nélküli szabadságot biztosítasz neki. A szeretet teljes szabadságot ad. A szeretet maga a szabadság – önmagadnak és szereteted tárgyának egyaránt. Az ego kötelék – mely egyaránt gúzsba köt téged és az áldozatodat.

Azonban az ego nagyon furfangos trükköket képes művelni veled. Az ego módfelett agyafúrt és kifinomult a maga módján: képes önszeretetnek tettetni magát.

 

Hadd meséljek el neked egy anekdotát:

Naszruddin molla arca kigyúlt, amikor felismerte a földalatti lépcsőjén előtte lefelé lépdelő férfit. Nagy boldogan vágta hátba az illetőt, hogy az majdnem öszszeesett, és azt ordította:

— Goldberg, alig ismertem rád! Az áldóját, tizenöt kilót szedtél magadra, mióta utoljára láttalak. És az orrodat is rendbe hozattad, ráadásul esküdni mernék, hogy vagy fél méterrel magasabb is vagy!

A férfi dühösen meredt rá:

— Már megbocsásson – mondta fagyosan –, de én nem vagyok semmiféle Goldberg!

— Aha – mondta Naszruddin molla –, szóval még a neved is megváltoztattad?!

 

Az ego igen agyafúrt, és erős hajlama van az önigazolásra, az önkozmetikázásra. Ha nem vagy nagyon éber, könnyen elrejtőzhet az önszeretet köntösébe. Már maga az én szócska is menedéket nyújthat számára, hiszen azt mondhatja: „Én vagyok a valódi éned.” Ráadásul ez az „én” képes megváltoztatni a súlyát, képes megváltoztatni a magasságát, képes megváltoztatni a nevét. És mivel csupán egy képzet, mindez egyáltalán nem esik nehezére: éppúgy lehet kicsiny, mint nagy. Hiszen csupán a képzeleted terméke.

Légy nagyon óvatos! Ha igazán gyarapodni akarsz a szeretetben, akkor roppant körültekintőnek kell lenned. Minden lépést éber figyelemmel kell megtenned, nehogy az ego kiskaput találjon, melyen besurranhat.

Valódi önmagad nem azonos sem az „énnel”, sem a „másikkal”; nem az „én” és nem is a „te”. Valódi önmagad teljes egészében transzcendentális jellegű. Amit te „énnek” nevezel, az nem a valódi önmagad. Az „ént” csak ráerőlteted a valóságra. Amikor pedig valakit úgy nevezel, hogy „te”, akkor nem a másik ember valódi önmagát szólítod. Ismét csak erőszakkal ragasztottál rá egy címkét. S ha minden címkét lehántasz, akkor bukkansz rá valódi önmagadra – és e valódi én éppannyira a tiéd is, mint másoké. A valódi én egy.

Ezért szoktuk azt mondani, hogy osztozunk egymás lényén, részei vagyunk egymásnak. A mi tényleges valóságunk Isten. Alkalmasint olyanok vagyunk, mint a jéghegyek az óceánon, melyek különállónak tűnnek – de mihelyt megolvadnak, semmi sem marad hátra. A meghatározások eltűnnek, a határok elmosódnak, és a jéghegynek hűlt helye. Az óceán részévé válik.

Az ego egy jéghegy. Olvaszd fel! Olvaszd meg a mélységes szeretet hevével, hogy eltűnjön és te részévé válj az óceánnak.”

 

Osho (Végzet, szabadság és a lélek)