„A sötétség megszentelt föld. Abban bízunk, hogy az Úr, aki ebbe a jelenlegi sötétségbe hívott bennünket, segít át is vészelni azt, és ki is vezet belőle. Kétségtelen, hogy egy potenciálisan átformáló sötét korszakban élünk. Bizonyos értelemben a Biblia Istenének csak egy definíciója van. Jahve és az ő szolgája, Jézus nem más, mint „aki életre kelti a holtakat s létre hívja a nemlétezőket” (lásd MTörv 32,39 és Róm 4,17). Ez Isten egyedüli rendje, és mi készen állunk rá újra és örökké.

 Míg a földi javak fogynak, ha felhasználjuk őket, a lelki javak a használattal egyre csak gyarapodnak. Készen állunk arra, hogy hasznát vegyük kimeríthetetlen spirituális erőnknek. Az az őszintén izgalmas, hogy az evangélium ezen adományai közül sokat a szoros értelemben vett hitközösségen kívüliek fedezik fel és alkalmazzák, mivel mi szemmel láthatólag elfeledkezünk róluk. Nem hiszem, hogy Isten törődne azzal, hogy melyik csoporté a dicsőség. Mindez az Úr műve végül is, és amikor az „Út a csodákhoz” (önvizsgálati kurzus a spirituális pszichológia területéről), az Anonim Alkoholisták, a börtönreform szervezetei, a szociális munkások és ökológusok hasznosítják ezt a spirituális erőt, akkor az csak erősödik és terjed. Lehet, hogy Jézus saját közösségéről beszélt, amikor arra figyelmeztetett, nehogy félelemből elrejtsük ezt az ajándékot ahelyett, hogy bőkezűen használnánk (lásd Lk 19,20).

 A vallásos világszemlélet alapvetően reménykedő. A kegyelem minden megtapasztalása azt jelzi, hogy a történelem nem rólunk szól. Sőt, az az igazság, hogy még az életünk sem rólunk szól! A történelem több, mint csak az ember történelme az Isten történelme, a föld történelme, Isten életének és halálának a történelme mindenben. Ki akarna ebből kimaradni? Úgy találom, hogy néha egyes régészek, ápolók, tengerbiológusok és hatgyermekes hindu anyák nagyobb bizalommal vesznek részt ebben a nagy misztériumban, mint azok, akiket hivatalosan erre kentek fel. Ők használhatók Isten számára.”

 

Richard Rohr (Reménység a sötétben)