„Mester, beszélj nekünk a Mennyországról és a pokolról.

A legmagasabb spirituális szinten, tudnunk kell, hogy a pokol, csakúgy mint a Mennyország, egy tudati sík. A Menny és a pokol egyaránt az elmében kezdődik. A Mennyország és a pokol egyaránt tudatszintek mélyen bennünk.

Mi a helyzet a nyugati vallások tanításaival, miszerint Istent csak a halálunk után láthatjuk, ha jók voltunk és a Mennybe jutunk?

A Menny és Isten nem valahol messze felettünk vannak, hanem mélyen bennünk, a szívünkben. A Menny nem egy távoli ország, ahol fák, házak és más tárgyak vannak; a Menny egy tudatsík bennünk. Az örök Igazság keresői törekvő szívükben fogják megvalósítani örök Mennyországukat. Minden pillanatban a Mennyországot vagy a poklot teremtjük meg magunkban. Amikor isteni, kiterjedő, beteljesítő gondolatot táplálunk, a Mennyországot hozzuk létre magunkban. Amikor istentelen, csúnya, sötét, tisztátalan gondolatokat dédelgetünk, a saját belső poklunkba lépünk be.

A Mennyországnak maga a fogalma is valami fényes, ragyogó és gyönyörteli, és ugyanakkor halhatatlan. De tudnunk kell, mi a halhatatlan bennünk. A tudat, a bennünk rejlő törekvő tudat.”

 

Sri Chinmoy (Kérdések és válaszok)

 

 

„Kétféle út áll nyitva az ember előtt: a harcosé és a szerelmesé. Te döntesz, melyiket akarod járni.

De ne feledd... mindennek vannak bizonyos következményei.

Ha a harcos útját választod, és harcba szállsz mindazzal, ami körülvesz, folyton gyötrődni fogsz. A harc pokollá tesz körülötted mindent: már maga a harcos hozzáállás létrehozza a poklot.

De választhatod a szerető útját, a résztvevő útját, akinek a mindenség az otthona, aki nem idegen. Akkor otthon vagy. Nincs küzdelem. Egyszerűen csak együtt áramolsz a folyóval. Akkor rádtalál az extázis: akkor minden pillanat eksztázis és virágzás lesz.

Sem pokol, sem mennyország nem létezik rajtad kívül. Tőled függ, hogyan nézel a mindenségre. A vallás a szerelemes útja, a tudomány a harcosé.

A tudomány az akarat útja. Azt sugallja, azért vagy itt, hogy hódíts, hogy legyőzd a természetet, megszerezd a természet kincseit, hogy ráerőszakold saját akaratodat, és az uralmad alá hajtsd az egész létezést. Ez nem csupán szánalmas, de teljesen eredménytelen is. Szánalmas, mert pokollá teszi az életedet, és eredménytelen, mert végül egyre inkább élettelenné válsz, egyre kevesebb lesz benned az élet. Az összes lehetőséget elveszíted arra, hogy boldog légy.

És aztán úgyis vissza kell majd térned, mert haladhatsz ugyan egy ideig az akarat útján, de csak egyre frusztráltabb és csalódottabb leszel tőle. Újra és újra legyőznek, és te egyre tehetetlenebbnek érzed majd magad, egyre több gyűlölet fog körülvenni.

Muszáj lesz visszatérned – vonakodva, ellenállva bár, de vissza fogsz jönni. Folytonos küzdelemben képtelenség megnyugodni: nem pihenhetsz, mert a harc megakadályoz benne.

A vallás útja a szeretet útja egyben. Kezdettől fogva nem harcolsz senkivel. A mindenség érted létezik, és te a mindenségért létezel. És ott van benned a belső harmónia.

Senki sem azért van itt, hogy leigázza a másikat. Ez nem is lehetséges. Mert hogyan is igázhatná le az egyik rész a másik részt? És hogyan lehetne képes egy rész leigázni a mindenséget? Ez egy teljesen abszurd rémálom.

Figyeld meg, mi történik: először megszületsz a mindenségből, majd beleolvadsz a mindenségbe. A kettő között pedig minden pillanatban a része vagy. Őt lélegzed, őt éled, ő pedig általad lélegzik és általad él. A te életed és az ő élete nem két külön dolog: te egy hullám vagy az óceánban.

Ha ezt egyszer megérted, a meditáció is megjelenik. Ha ezt egyszer megérted, megnyugszol. Ledobod magadról az összes páncélt, amit magadra öltöttél, és már nem védekezel. Már nem félsz. A félelem eltűnik, és szeretet lép a helyébe. Ebben a szeretetteljes állapotban történik meg az üresség. Vagy fordítva: ha képes vagy hagyni, hogy az üresség megtörténjen, a szeretet kivirágzik benne. A szeretet az üresség virága, a teljes ürességé. Mindkét irányban működik.

Kétféle vallás létezik tehát. Az egyik ürességet teremt benned és körülötted, lehetővé téve a virágzást. Te hozod létre a körülményeket, így a virágzás magától tud előtörni. A mag, ellenállás híján egyszerre virággá válik. Egy robbanás történik a lényed mélyén.

A buddhizmus és a zen ezt az utat követik – űrt teremtenek benned és körülötted. Van egy másik út is, ez a vallás másik típusa. Ez szeretetet és odaadást teremt benned. Míra és Csaitanja szeretnek, és szeretetük a mindenség iránt olyan mély, hogy mindenhol, mindenben szerelmüket látják. Minden falevélen, minden kövön szerelmük nyomait fedezik fel. Mert ő mindenütt ott van. Táncolnak és ünnepelnek, mert nem is tehetnek mást. Minden készen áll – már csak a te ünneplésed hiányzik. Semmi más nem hiányzik.

Egy bhakta, egy szerelmes egyszerűen csak ünnepel, örvendezik. És a szerelem és ünneplés örömében eltűnik az ego, és megjelenik az üresség.

Vagy teremtsd meg az ürességet, ahogyan Buddha, Tilopa, Szekkyo és a többiek is tették, vagy pedig teremtsd meg önmagadban a szeretetet úgy, mint Míra, Csaitanja vagy Jézus. Hozd létre az egyiket, és a másik követni fogja, mert egymás nélkül ezek nem létezhetnek. A szeretet az üresség másik arca. Az üresség pedig nem más, mint a szeretet egy másik szemszögből tekintve: a kettő együtt jár. Ha meghívod az egyiket, árnyékként követi a másik is. Tőled függ. Ha a meditáció útját akarod járni, válj üressé. Ne törődj a szeretettel – az úgyis jön majd magától. De ha a meditációt nagyon nehéznek találod, akkor inkább szeress, légy szerelmes, és a meditáció, az üresség majd magától megjelenik.”

 

Osho (A fű nő magától)