„A férfienergia egyfajta sajátos intelligenciával bír. Becsben tartja az értelmet és a tisztánlátást. Bármely adottság szolgálhat áldásul vagy átokul, fordítható jóra vagy rosszra. Példának okáért az intelligencia adománya olyasvalami, amivel a férfiak túlságosan is azonosították magukat. Ha egy adománnyal túlságosan azonosítja magát az ember, akkor abból menekülés lesz. Sok embert az tör belül össze, hogy túlságosan is elárulja őket saját erős oldaluk. A férfiak istenítik az értelmet. A túlságosan bálványozott áldásos adományok démonokká válnak. Nemcsak hogy a fejünket és agyunkat bálványozzuk, de a bal agyféltekét is. A bal agyfélteke, amint azt tudományos kutatások igazolják, a gondolkodás analitikus funkcióját látja el. A bal agyfélteke polaritásban gondolkodik: „vagy-vagy”. Nem szintetikusan, vagyis nem összefüggésekben. Képtelen arra, hogy felfogja az „is-is” igazságát. A bal agyfélteke abszolutisztikus, látszólag logikus – valójában azonban ideo-logikus. A bal agyfélteke intelligens, de nem bölcs. Számos igen okos ember létezik, akik azonban cseppet sem bölcsek. Az ilyen emberek fején három doktori kalap is díszeleghet – én azonban az élet vallásos kérdéseit illetően soha nem bíznék bennük. Gondolkodásuk lehet specifikus, de egyszersmind igen csak korlátozott, soha nem átfogó. A keleti kultúrák sokkal jobban támaszkodtak a jobb agyféltekére. E nélkül nem létezhet szellemi élet. Újra fel kell fedeznünk eme jobb agyféltekét, s ki kell bontakoztatnunk annak képességeit. Elemzéssel szinte lehetetlen szellemi belátásra jutni. A jobb agyfélteke a szemlélődés, meditáció, belső képek és szimbólumok révén jut felismerésre. Álmainkban főként a jobb agyfélteke működik. Ezért olyan fontos, hogy figyeljünk álmainkra, tanuljunk belőlük, megértsük üzenetüket.

Elhitették velünk, hogy álmaink szappanbuborékok, értelmetlenek, nincs jelentésük. Az álmodókat és a látnokokat mindenki veszélyes őrültnek tartja egy túlracionalizált világban. Ennek ellenére a világ összes szellemi hagyománya tudta, hogy milyen fontosak az álmok – kivéve a „felvilágosult nyugat” utolsó kétszáz éves történetét. Nem véletlen tehát, hogy nyugati világunk szellemileg oly felületessé és üressé vált. Eltorlaszoltuk a szellem birodalmába vezető legfontosabb utakat. A szellemi tapasztalások helyére törvények és intézmények léptek. A legtöbb nyugati egyház, beleértve a katolikus egyházat is, alapjában véve igencsak átracionalizált építmény, szerepe főként funkcionális. Az egyház úgy épül fel, mint egy hatalmas cég. Karriert lehet benne csinálni, el lehet bukni, rendelkezik saját jutalmazó- és büntetőeszközökkel. Ez az egyik oka annak, hogy miért nem veszi komolyan oly sok ember – mindenekelőtt férfiak – az egyházat. Érzik, hogy tulajdonképpen itt sem történik más, mint amit nap mint nap a cégüknél tapasztalnak. Néha még rosszabb is: ugyanazt a rendszert jámbor szósszal öntik nyakon, így aztán különösképpen élvezhetetlenné válik. A papok főnökök. Komolyan veendő feladataik a laikusoknak alig akadnak. S mindenekelőtt nincsenek célok. Az egyház aligha nevezhető Isten vándorló népének, olyan közösségnek, amely Isten országa felé tart. Minden maga körül forog, s újra meg újra ugyanaz történik. Nagyon kevés izgalmas, új közölnivalónk van a világgal.”

 

Richard Rohr (A férfi útja)