Ha boldogok lehetünk akár most azonnal, miért halogatjuk? Hogyan tudjuk elodázni a határta­lan öröm érzékelését, ha elérhető közelségben van? Mi a fontosabb? Van, ami inkább elsőséget élvez?

Ha boldogok vagyunk, egész életünk fénybe borul. Ha boldogok vagyunk, fényünk átárad a körülöttünk élőkre is. Jelenlétünkben az ítélke­zés és a bírálat sötétjében bolyongó emberek hirtelen meglátják a világosságot, amely ben­nünk ragyog.

A boldogság Isten ajándéka. A mindent átfo­gó szeretet tevékeny alkotóeleme.

Ha ajándékozni vágyunk, akár az Isten, meg kell találnunk a tudatunkban és szívünkben megbúvó fényt. Érezzük a hőt, mely szívünk központjába hatol, mikor lélegzünk, és szeretet­tel figyeljük az élményt. Érezzük a tüzet a szívünkben, melyet hálánk gyújtott, s azt, hogy el­fogadjuk az életet olyannak, amilyen. Érezzük a bensőnkből áradó melegséget és szeretetet, mi­kor elfogadjuk a körülöttünk élő embereket úgy, ahogyan vannak.

Ez mind megvalósítható itt és most.

Mi vagyunk a fény a világban, de nem tu­dunk róla. Azért nem, mert még nem néztünk elég erősen szívünk mélyére.

Tegyük meg most. Szánjunk rá egy percet, hogy lássuk, kik vagyunk valójában.

Ne igazodjunk többé a világhoz. Kövessük a fényt, mely szívünkben táncol. És szemünk szikrázni fog, mikor mások már elveszítik a re­ményt.

És ha az ég sötét lesz keleten, mi rámutatunk a sugarakra, melyek már közelednek a nyugati ég nehéz felhőin átszivárogva. S mikor az emberek megfordulnak, látni fognak valami újat és izgalmasat az égen, keleten: színes fényoszlopokat, melyek átívelnek a kékesfekete felhőkön. Várat­lanul és ragyogva.

Ha látjuk bensőnkben a fényt, a világosság eljön a világba. Mert boldogok vagyunk a jelen pillanatban, szívünk melege szárnyra kap. Senki sem zárkózhat el szeretetünk, gondoskodásunk, figyelmünk elől.

Ülünk otthon, lélegzünk, s a világot eláraszt­ja a fény. Sötétbordó, lila és vörös hasít bele a fe­kete felhőkbe, a fény karja elér a látóhatár egyik szélétől a másikig. Ez a szivárvány. A boldogság egyszerű éneke az egyik ember szívéből a másik felé.

Lássunk neki most.

A szivárvány nem lesz itt holnap, de már ti­zenöt perc múlva sem. A világ szépsége észre­vétlenül illan el, ha most nem nyúlunk felé. Semmi sem fontosabb annál, hogy kinyissuk a szemünket és szívünket most azonnal.

Vegyünk egy mély lélegzetet, és kezdjük. A bölcsőt elárasztja a fény, és valaki énekel. Már halljuk is. Ugye halljuk?

 

„Csitt, kicsim, ne sírj.

Ideje felébredni, kedvesem.

Ideje felébredni

és meglátni a szivárványlovacskákat,

amint szaladnak az esőben:

a zöld levelek citrom-

és narancsszínbe fordulnak.

Elhozta az őszt

a szél és az eső,

és tovaszáll

mind a bánatunk.

Engedd útjára, kicsim,

hadd szálljon tova, akár a fák levelei

és a szivárvány színei

az ablak előtt.

Ébredj, kedvesem.

Ideje felkelni és meglátni

mind a gyönyörű kis lovakat.

Már régen itt voltak,

míg te aludtál.

Ne aludj tovább.

Már kopogtat a szivárvány az ajtón,

és a levelek lebegve

táncolnak az ablak előtt.

 

Ne aludj tovább,

egy angyalka kopogtat

az ajtón,

szivárványmadárkával

és éneklő kígyóval

kéri, hogy ébredj fel.

És a nap lenyugszik

a város nyugati oldalán,

így nincs sok idő,

hogy felébredj, kicsim,

hát ébredj, ébredj,

ébredj."

 

Paul Ferrini (A tökéletesség pillanata)