A bizalom nem csak egy szó,

mit kimondani is nehéz.

A bizalom egy törékeny kincs,

mi nagyon könnyen odavész.

A bizalom egy hosszú út,

melyen mi is végigmegyünk,

S hogy nehéz lesz-e járni rajta,

attól is függ, mi mit teszünk.

A bizalom a legnagyobb díj,

mit másoktól kaphatunk,

S bizony e ritka kincsért sokszor

nagy árat adunk.

A bizalom az egyetlen út

egy másik ember szívébe.

S csak akkor tudjuk mennyit ér,

ha már mindennek vége.

A valós élet olyan, mint a csörgedező patak, előfordul néha, hogy nehezebben halad.

Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad, idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.

Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad, minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.

Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap, gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,

Ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt.

Ki adtál életet, adj neki most álmot.

és mivel ígértél, szavadat kell állnod,

mert Ő mindig hitt, és sose kételkedett,

szájára suttogva vette a nevedet.

Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,

s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,

hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:

helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,

próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt.
Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta
egyszer  a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették
szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?

A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak.

Ne a sorsod irányítson,
Tedd meg azt te magad,
Legyen tied a főszerep,
Akkor boldog maradsz.

Szállj szembe a nagy világgal,
Hogyha az - az ára,
Valósítsd meg önmagad és
Soha ne nézz hátra!

Akarj és küzdj, ha kell harcolj,
Mindig tedd a dolgod,
Győztesként fogsz kikerülni,
Ha te irányítod.

Az élet szép és élni jó,
Ezek nem csak szavak,

Ne hátrálj meg akkor sem, ha
Nehézséged akad.

 Egy csapat diák azt a feladatot kapta, hogy készítsenek egy listát arról, mit tekintenek most a világ hét csodájának.

Valahol az égen, van egy fényes csillag

Iránytűje lehet a mesés angyaloknak

hogy merre is van azt senki nem tudja

de biztos, hogy van hisz mesélnek róla

Mesélik még azt is ha távozik egy élet,

Születik egy angyal, s benne újra él a lélek

Mert angyalok leszünk csak még nem tudunk róla,

De így van én tudom, hisz valahol meg van írva.

Újra élünk ott fenn, kikkel régen találkoztunk,

Anyákkal, Apákkal, s kikkel együtt randevúztunk

Együtt leszünk ismét, s még jönnek utánunk

Kiket egyedül hagytunk a földön, de innen fentről látunk.

  A legenda beszéli, hogy négy bölcs addig imádkozott, amíg elérte, amit kívánt: a mennyországba léphetett az üdvözültek közé. Teljes napot tölthettek itt a boldogok között, napkeltétől napnyugtáig élhettek elíziumi életet. 

- Az első bölcs az élményt nem bírta el, és belehalt.
- A második elméjében megzavarodott.
- A harmadik az élményt magába zárta, őrizte élete végéig, s a megszerzett boldogságot magának tartotta meg. 
- Csak a negyedik bölcs távozott egészségesen és épen, mert a látottakat arra használta fel, hogy azon, aki hozzáfordult, segítsen.

 

„Mindennap van gyönyörű napfelkelte és naplemente, és ahhoz, hogy élvezzem ezeket, semmi egyebet nem kell tennem, csak észrevennem. Ha nem megyek ki, vagy nem nézek ki az ablakon, akkor elszalasztom a természet gyönyörű műsorát.

A belső napom is ugyanígy mindig szépséget teremt. Azért imádkozom, hogy észrevegyem, és ezáltal élvezzem ezt a kinyilvánított szépséget. Semmi mást nem kell tennem – ez nem olyan, mint a Mikulás, akinél meg kell »érdemelnem« ennek a Fénynek az alkotásait és manifesztációit.

Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat.

Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen.

Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod.

A legfőbb törvényt tanítom most neked,
Jól gondold meg minden szavad és tetted, 

Hallják a lények, és tudják szellemek, 
A gonoszságot hiába keresed. 

Évről évre forog a kerék, 
Szeretettben élj és soha ne félj: 
Ősi bölcsességet mondok most néked, 
Tedd, amit akarsz, de ne árts senkinek. 

A következő törvénnyel is jól vigyázz, 
Mindaz amit teszel, vissza tér hozzád. 
Háromszor három - a kerék forog, 
Úgy legyen, ahogy te akarod. 

Áldás kísérjen!

           Sodródás az árral

Ez az alak a kártyán teljesen ellazulva, könnyedén lebeg a vízben - hagyja magát sodortatni az árral. Ugyanakkor egyáltalán nem jellemző rá a tompaság vagy az álmosság: ő a passzív befogadás mestere. Bármerre is sodorja őt az élet, soha nem merül fel benne a gondolat, hogy "ezt nem szeretem", vagy "én inkább arra mennék".
Minden pillanatban előttünk a lehetőség, hogy hagyjuk magunkat az élet vizével sodortatni, vagy inkább megpróbáljunk azzal szemben úszni.

„ÉN mutatok utat, ha eltévedsz az éjben,
ÉN vigyázok rád, ha kóborolsz a mélyben.
ÉN segítek az otthonodtól távol,
ÉN vezetlek haza, hogyha visszavágyol.
 
Isten fénye vagyok, kit küldött Teremtőd,
Hogy szolgáljalak téged, legyek a megmentőd.
Ha gondolatoddal hívsz, támaszt ÉN adhatok,
ÉN a szellemi vezetőd és őrangyalod.”

/Részlet Varga Margit: Az Angyalok c.

Mit most hallasz nem mese régi korok poros története, szakállas manók mesélik ha eljönnek az árnyak, csupán száz évben egyszer, mikor megpihennek a lábak. Mit kobold mondott, igaz, pont szó szerint írtam le, hát figyelmesen olvasd, íme: 

Egyszer, messze földön, nagyon rég, egy királynak lánya született. Gyönyörû volt kicsinek is, s egyre szebb lett ahogy felcseperedett.

„Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy a boldogsághoz nincs szükségük semmi önmagukon kívülire – sem személyre, sem helyre vagy dologra –, és hogy a boldogság odabenn található. Tanítsd meg nekik, hogy ők elegendők önmagukban.
Tanítsd ezt meg nekik, és kiválóan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeidnek, hogy a kudarc csak kitalálás, hogy minden próbálkozás siker, és hogy minden erőfeszítés győzelmet ér – az előző semmivel sem kevésbé tiszteletreméltó, mint az utóbbi.

Mi a kapcsolat a külső és a belső világ között?
A külső világ a belső visszatükröződése.
Min alapul minden vagyonunk?
Minden vagyonunk a tudatosságon alapul.
Milyen viszonyban áll az egyén az objektív világgal?
Az egyén az objektív elmén keresztül kapcsolódik az objektív világhoz.
Ennek a szerve az agy.
Milyen viszonyban áll az Egyetemes Elmével?
A tudatalattin keresztül kapcsolódik az Egyetemes Elméhez.
Ennek a szerve a Napfonat.
Mi az az Egyetemes Elme?
Az Egyetemes Elme minden létező atom életelve.

„Az öröm ragadós, csakúgy, mint a bánat. Az egyik barátomról sugárzik az öröm, de nem azért, mintha az ő élete olyan könnyű volna, hanem mert mindig felismeri Isten jelenlétét az emberi szenvedés közepette – legyen az a sajátja vagy másoké. Bárhová megy, és bárkivel találkozik, meglát és meghall valami szépet, amiért hálás lehet. Nem tagadja az őt körülvevő nagy szomorúságot, s nem is süket vagy vak embertársai szenvedésének hangjaira és látható jeleire, ám lelkét a sötétben kigyúló fény s a kétségbeesett kiáltások között felhangzó ima vonzza. Tekintete kedves, hangja halk.

"...Szükséges, hogy mindig odavágj környezetednek? Éles szemmel figyeled mások gyöngéjét: amikor csak lehet, kibeszéled, nyilvánosan szóvá teszed, fejükhöz vágod. Metsző gúnnyal, szenvedélyesen.

Isten maga sem húny szemet bűneink fölött. De visszaütött-e mindig, amikor Őt megbántottuk? Ha így volna, a rengeteg kék-zöld foltunk miatt kerülnünk kellene az embereket.

Megható, hogy Isten látszólag sok mindent észre sem vesz rajtunk. Hányszor lázadoztunk is az Ő szentsége ellen, és nem volt következménye.

 

„Az az igazság, hogy a legtöbb ember szereti, ha a gondolatai elszórakoztatják. Nagyon érdekesnek találjuk a saját gondolatainkat – talán el is hisszük saját mesénket az elmúlt fájdalmakról, a minket ért igazságtalanságokról, a sértésekről. Hisszük, hogy áldozatszerepünk szervesen hozzánk tartozik. Mert hát kik is lennénk a múlt történetei nélkül, amelyeket boldogan elemezgethetünk újra meg újra, kiszínezhetünk, állandósíthatunk?