"Amikor aludni mész, egy dolognak a tudatodban kell maradnia, miközben elalszol: hogy minden álom, minden - feltétel nélkül - egy álom.

AZ, amit nyitott szemmel látsz, az is álom. Az, amit lehunyt szemmel látsz, az is álom. Az álom az az anyag, amelyből az élet készül Ezért ezzel a hangulattal aludj el; ezzel a szüntelen emlékezéssel, hogy minden, kivétel nélkül minden álom. Amikor minden álom, akkor nincs semmi ok a nyugtalanságra.
Ez a mája elmélete, hogy a világ egy illúzió.

 

"Ha kilépsz a neveltetésedből, szabad vagy, egyszerűen egy emberi lény vagy. És ez az igazi szabadság! Akkor nem cipelsz burkot magad körül. A tok széttörött.
Amikor a madár a tojásban van, nem tud repülni. Amikor "indiaiak", vagy "németek", vagy "angolok" vagy "amerikaiak" vagyunk, akkor egy tojáshéjban élünk. Nem tudunk repülni, nem tudjuk szétnyitni a szárnyunkat, nem használhatjuk határtalan szabadságunkat, amelyet a létezés biztosít számunkra.
Ezek a nevelés egymásra rakódó rétegei.

„Ha a kisgyermekeket hagynák egymás között lenni az összhangból kizökkent felnőttek felügyelete és Rezgéseik beavatkozása nélkül, akkor teljes természetességgel Átfogóbb Nézőpontjukra hangolódnának, és magabiztosan reagálnának egymásra. Megfigyelnék egymás különbözőségeit, de ezek nem válnának viszonyítási pontokká, amelyekkel szembeállítanának valamit. Ennek eredménye előremutató, eredményes és kedvükre való közös teremtés lenne.

Hatalmaskodás

"A mások feletti hatalmaskodás ideája az alsóbbrendűségi komplexusból ered, az emberek azért hatalmaskodnak egymás fölött, mert félnek, mert bizonytalanok önmagukban.

Van egy nagyon híres keleti történet... Egy vak férfi ül egy fa alatt. Jön egy király, megérinti a vak ember lábát, és azt mondja:

- Tisztelt uram, merre vezet az út a fővárosba? Azután a király miniszterelnöke jön, és a vak ember lábának megérintése nélkül azt kérdezi:
- Uram, merre vezet az út a fővárosba?

„Először is vágyom megismerni és megtapasztalni Önmagam, teljes dicsőségemben – megismerni, Aki Vagyok. Mielőtt kieszeltelek benneteket, és a Világmindenség valamennyi világát, ezt nem állt módomban megtenni.

Másodszor arra vágyom, hogy ismerjétek és tapasztaljátok meg, Akik Valójában Vagytok, azon teremtőerő révén, mellyel megajándékoztalak benneteket; tapasztaljátok meg az Éneteket az általatok választott úton.

Harmadszor arra vágyom, hogy az élet egész folyamata állandó öröm, folyamatos teremtés, soha véget nem érő kiterjedés, és a teljes beteljesülés élménye legyen a Most megszentelt pillanatában.

"Két Őrangyal azt tapasztalja, hogy védenceik nagyon gyakran vitatkoznak, veszekednek egymással. Mivel Ők nem ismerik ezt a megnyilvánulási módot, feltételezik, hogy valamilyen nagyon paradicsomi állapotot kell okozzon, ha az emberek ilyen sokszor megismételik. Ezért elhatározzák, hogy Ők is kipróbálják, így legalább tanulnak is valamit küldetésükből.

Megegyeznek, hogy az egyik a szoba egyik sarkába, a másik a másikba repül, hívják egymást, de a válaszuk a - Nem!

A bizalom nem csak egy szó,

mit kimondani is nehéz.

A bizalom egy törékeny kincs,

mi nagyon könnyen odavész.

A bizalom egy hosszú út,

melyen mi is végigmegyünk,

S hogy nehéz lesz-e járni rajta,

attól is függ, mi mit teszünk.

A bizalom a legnagyobb díj,

mit másoktól kaphatunk,

S bizony e ritka kincsért sokszor

nagy árat adunk.

A bizalom az egyetlen út

egy másik ember szívébe.

S csak akkor tudjuk mennyit ér,

ha már mindennek vége.

A valós élet olyan, mint a csörgedező patak, előfordul néha, hogy nehezebben halad.

Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad, idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.

Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad, minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.

Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap, gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,

Ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt.

Ki adtál életet, adj neki most álmot.

és mivel ígértél, szavadat kell állnod,

mert Ő mindig hitt, és sose kételkedett,

szájára suttogva vette a nevedet.

Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,

s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,

hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:

helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,

próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt.
Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta
egyszer  a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették
szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?

A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak.