„Csak a teljes őszinteség tesz szabaddá és védetté. Mert ha félelmeinket legyőzve kimondjuk az igazat önmagunkról, akkor már nem maradnak olyan támadási felületeink, amelyeken keresztül bárki megzsarolhatna vagy manipulálhatna minket. Mert nem az őszinteség tesz védtelenné, hanem azok a félelmeink, amelyek elől menekülve elkezdünk hazudni vagy hamis szerepeket játszani."

 

Jávorkai Judit (Lájfsztori)

 

 

„Kora gyermekkorunk keserves felismerése, hogy szívünk nyitottságával visszaél környezetünk.

„Sokkal jobban meg kell tanulnotok másokba beleérezni. Empátiának mondjátok ezt a képességet. Amennyire sikerül ezt erősíteni magatokban, annyira lesztek képesek arra, hogy erőltetés nélkül le tudjatok mondani minden ítélkezésről.

Sajnos van bennetek egy furcsa félelem. Ez abból áll, hogy azért nem meritek megérteni egymást, mert úgy gondoljátok, hogy akkor helyeselnetek is kell azt, amit a másik mond vagy tesz.

Nyilvánvaló, hogy egészen más megérteni valakit, és egészen más helyeselni valakinek magatartását.

 

"A fejlődés érdekében az emberiség hatalmas nyomás alatt van, mert fajunknak ez az egyetlen esélye az életben maradásra. Ez befolyásolni fogja életed minden aspektusát, különösen a bensőséges kapcsolataidat. Még soha nem voltak a kapcsolatok ennyire problémásak és konfliktussal terheltek, mint napjainkban. Ahogy arra talán már magad is rájöttél, nem az a funkciójuk, hogy boldoggá vagy elégedetté tegyenek. Ha továbbra is a meghitt kapcsolatban keresed a megváltást, akkor újra és újra ki fogsz ábrándulni.

 

”Ha felhagyok az ítélkezéssel valamivel kapcsolatban, akkor nem leszek többé foglya annak, amit elítéltem.”

 

Az ítélkezés ma olyan, mint egy rossz szokás. Hozzátartozik a mindennapjainkhoz, és fel sem ismerjük, mekkora kárt okozunk magunknak ezzel. Amikor elítélünk valakit, vagy valamit, elménkben foglyai leszünk annak amit elítéltünk. Gondolataink, energiánk e körül forog, nem tudunk más, előrébb vivő dolgokkal törődni. Az ítélkezés azt érezteti velünk, hogy igazunk van, jogos a felháborodásunk.

„Az emberiség fejlődése hasonló az ember egy életen belüli fejlődésével. Ez jól végigkövethető a csakrák analógiájával. A tudati fejlődés legalsó foka (gyökér csakra szint) az ősember volt, ahol még a tudat nem tud magáról, az ember életét életösztönök, tudattalan impulzusok irányítják. Azaz a szellem mélyen alszik.

A következő lépés a mezőgazdasági kultúrák kialakulása, ahol a nagycsaládi életforma volt jellemző. Ez a második csakra tudati szintje, ahol az ember tudata már kezdi felfedezni saját ma­gát, de még nem indul el önálló fejlődési útra, hanem csoportban marad.