1.  Az élet nehéz. Ezt már akkor tudnod kell, mielőtt időszerűvé válik, ne vesztegesd az életedet arra, hogy megpróbáld megkönnyíteni, ahogy az összes beavatatlan férfi megpró­bálja. El kell fogadnunk a „keresztünket” idejekorán, kü­lönben egész életünket azzal fogjuk tölteni, hogy elkerül­jük. „A kő, amit az építők megvetettek, szegletkővé lett”(Mt 21,42; úgyszintén a 118. zsoltár 22. verse).

 

2.  Meg fogsz halni. A halandóságot valódivá kell tenni a fiúk előtt próbák, leckéztetés, megsebzés, a halállal és a halál­félelemmel való szembesítés által.

 

A lelkünket elhanyagoltuk, a testünket viszont elutasítottuk. A testet, sajnos, mindig csak a lélek börtönének tekintettük. És ki szeret egy börtönt?! Talán nem úgy kellene felfog­nunk a dolgot, hogy a lélek a testben van, és nem is úgy, hogy a szellem a testben van, hanem sokkal inkább úgy (kellene felfognunk a testünket), mint egy sokkal nagyobb léleknek és egy sokkal nagyobb szellemnek a mikrokozmo­szát. Érdekes, hogy a hitvallásban ezt mondjuk: „Hiszünk a test feltámadásában.” Amikor az oltáriszentséget kiosztjuk, nem azt mondjuk: „Krisztus szelleme”, hanem „Krisz­tus teste”.

„A férfienergia egyfajta sajátos intelligenciával bír. Becsben tartja az értelmet és a tisztánlátást. Bármely adottság szolgálhat áldásul vagy átokul, fordítható jóra vagy rosszra. Példának okáért az intelligencia adománya olyasvalami, amivel a férfiak túlságosan is azonosították magukat. Ha egy adománnyal túlságosan azonosítja magát az ember, akkor abból menekülés lesz. Sok embert az tör belül össze, hogy túlságosan is elárulja őket saját erős oldaluk.

 

„Évszázadokon át helyesnek tartották az emberek megkínzását és elevenen történő elégetését, ha véleményük a legkisebb mértékben is eltért az egyházi tantételektől vagy az írások (az „igazság”) szűk értelmezésétől. Ha „tévedtek”. Ez járt, ha „tévedtek”, és bizony annyira „tévedtek”, hogy meg kellett őket ölni. Az igazságot fontosabbnak tekintették, mint ez emberi életet. Mi volt az igazság? Egy történet, amiben hinned kellett; más szóval: egy gondolathalmaz.

 

„Miközben ezt olvasod, egyszerűen lazíts. Lazítás közben vedd észre, ha cselekvési hajlamod támad, hogy csinálj valamit ezzel a pillanattal, hogy megpróbáld megtartani, vagy eltaszítani azt. Azt javaslom, az összes ilyen hajlam épüljön azon közlés és a mély önismeret elleni valamilyen védekezés köré, hogy te valójában nem vagy individuális test, hogy valójában nem vagy személy, hogy egyáltalán semmi nem vagy. Az „egyáltalán semmit” az elme félelmetes gondolatnak tekinti: a halál, az értéktelenség, a szükségtelenség gondolataként.

 

„Az első lépés a felébredéshez az, hogy elég becsületesek legyetek bevallani önmagatoknak, hogy ez nem tetszik nektek. Nem akartok boldogok lenni. Tegyünk egy kis próbát? Lássuk tehát! Pontosan egy percetekbe kerül majd. Be is csukhatnátok a szemeteket, amíg elvégzitek, nyitva is tarthatnátok. Nem igazán számít. Gondoljatok valakire, akit nagyon szerettek, aki közel áll hozzátok, valakire, aki fontos számotokra, és gondolatban mondjátok neki: "Inkább a boldogság legyen enyém, mint te." Figyeld, mi történik!

 

„Anyagi javak, hatalom-befolyás, kapcsolatok. A legtöbb em­ber ennek a háromnak a bűvkörében éli az életét, mert ezektől remél biztonságot. Sokan úgy próbálják bizton­ságba helyezni az életüket, hogy mindent előre meghatá­roznak. Végkimerülésig dolgoznak, de közben arra gondolnak, hogy ha majd nyugdíjba mennek, akkor azt a telket, a telken azt a házat, a ház mellett a szalonnasütőt, és a szalonnasütőnél azt a borocskát hogy fogják élvezni! Ismerős ez?

 

„Azt kérdezed, hogy a terápiás csoportoknak az-e a céljuk, hogy a résztvevőket elvigyék a természetes énjükhöz.

Nem, nem az a céljuk. A céljuk az, hogy egyszerűen csak a tudatára ébresszenek annak, hogy hol vagy, mit tettél magaddal – hogyan ártottál magadnak folyamatosan, és hogyan ártasz magadnak még mindig, milyen sebeket ejtesz a lényeden. Minden egyes seben ott van a kezed nyoma – a csoport célja az, hogy felhívja a figyelmedet erre. Hogy a te kezed nyoma ez, és nem más tette.

 

„Univerzumunkban az ember nem tehet többet annál, mint hogy megtanul látni – de ez egyben a legnehezebb is. A fejlődés egyedül a látásmód változásában áll – a külső funkciók mindig csak az új látásmód megjelenési formái. Ha például a technika mai fejlettségi szintjét összehasonlítjuk a középkoréval, megállapíthatjuk, hogy a különbség csak abban áll, hogy időközben megtanultunk látni bizonyos törvényszerűségeket és lehetőségeket.

 

„A szeretet egy kapcsolat, amelynek a két tagja: te és valaki más. A meditáció egy kapcsolat, amelynek mindkét tagja te vagy. A szeretet kifelé irányul, a meditáció befelé. A szeretet megosztás. De hogyan oszthatod meg valakivel a szeretetedet, ha neked egyáltalán nincsen? Mit fogsz megosztani?

Az emberekben harag van, féltékenység van, gyűlölet van, tehát a szeretet neve alatt ezeket osztják meg másokkal, hiszen ez van bennük. Amint vége a mézesheteknek, és leveszed a maszkodat, felszínre bukkan a valóság, és akkor mit fogsz megosztani?